Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint reggelre ismét elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, miután a Financial Times két meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) Egységes Felügyeleti Mechanizmusa (SSM) három európai nagybank esetében jelzett extra kockázatot a török líra gyengülése miatt. Mindhárom bank és az EKB is cáfolta az értesülést.

A hír miatt az elemző szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon, és a budapesti tőzsdén is lehet hatása. Ugyanakkor az OTP vártnál jóval kedvezőbb második negyedéves jelentése ellensúlyozhatja a negatív hangulatot. A bankpapír árfolyamában a 10 700 forintos szint tartós átlépése után számít további emelkedésre. A többi vezető részvény árfolyamában nem számít nagyobb elmozdulásra, folytatódhat az elmúlt napokban megindult profitrealizálás - írta.

Kapcsolódó

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,17 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 36 844,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,07 százalékkal 2770 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 690 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,40 százalékkal 406 forintra esett, forgalma 189,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,58 százalékkal 5195 forintra nőtt, a részvények forgalma 874,6 millió forintot ért el.

Ez várható Európában

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a befektetők kockázatvállalási hangulatát erősen visszafogják az amerikai-kínai kereskedelmi viszály éleződése, valamint az Oroszországot sújtó újabb amerikai szankciók miatti aggodalmak.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 9 ponttal, a frankfurti DAX-30 index és a párizsi CAC-40 index egyaránt 11 ponttal eshet a nyitásban.

A brit statisztikai hivatal délelőtt hozza nyilvánosságra a gazdasági növekedés második negyedéves alakulását tükröző első becslést. Elemzők gyorsuló ütemű, negyedéves szinten 0,4 százalékos, éves összevetésben pedig 1,3 százalékos növekedést várnak. Eközben a YouGov közvélemény-kutató pénteken ismertetett felmérésének adatai arról tanúskodnak, hogy a britek többsége támogatna egy újabb népszavazást az ország európai uniós tagságáról.

A vállalati hírek közül kiemelkedik, hogy a Ryanair ír légitársaság járatainak egyhatodát törölte, mivel pénteken sztrájkolnak a svéd, a belga, a holland, a német és az ír bázisokon lévő pilóták sztrájkolnak. A Ryanairnél legutóbb múlt héten volt több országra kiterjedő munkabeszüntetés, akkor az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt estek az árfolyamok pénteken. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,08 százalékkal 536,03 pontra esett.

A záráshoz közeledve Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,32 százalékos, a dél-koreai Kospi 1,00 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,20 százalékos mínuszban állt. A vezető sanghaji index 0,58 százalékos mínuszban, míg a sencseni 0,19 százalékos pluszban közelített a záráshoz. Hongkongban 1,07 százalékos, Szingapúrban 1,23 százalékos, Mumbaiban pedig 0,30 százalékos veszteséget mutattak a vezető indexek.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. Péntek reggel a legközelebbi, októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,14 százalékos mínuszban, 71,97 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,18 százalékos veszteségben, 66,69 dolláron forgott.

Csütörtökön vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,45 százalékkal, 7741,77 pontra süllyedt, míg a frankfurti DAX-index 0,34 százalékkal, 12 676,11 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,01 százalékkal, 5502,25 pontra nőtt. Madridban 0,08 százalékos pluszban, Milánóban viszont 0,72 százalékos mínuszban zárt az irányadó index. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,09 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,02 százalékkal emelkedett, de az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,03 százalékkal csökkent.

A fotó forrása:


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!