A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 487,21 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 44 960,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

A magyar piac alulteljesítő volt, Európában a BÉT-en volt a legnagyobb mértékű csökkenés - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: A nap egyik nagy vesztese az OTP, amely tovább gyengült, de csatlakozott hozzá a Mol és a Magyar Telekom is. Csökkent a Richter is, amelynek a napokban elég sokat emelkedett az árfolyama. A gyengüléseknek nem volt vállalati oka - véli a szakértő, aki hozzátette:ráadásul a magyar tőzsde a nap végén érte el napi mélypontját, miközben az európai tőzsdéken pont fordított volt a trend.

A vezető üzletkötő szerint a hangulat nem volt rossz a piacokon, főleg délután, miután elkezdődött az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon. A gyorsjelentést kiadó három bankból kettő eredménye javult, aminek hatására emelkednek is ott az árak.

A forint a tőzsdével szemben kimondottan jól viselkedik, míg a nap elején 333,60 forint volt a középárfolyam az euróval szemben, a BÉT zárásakor 332,20 forint, a nemzeti fizetőeszköz 1,40 forintot erősödött - jegyezte meg.

A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,18 százalékkal 2850 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,01 százalékkal 14 740 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,56 százalékkal 441,50 forintra gyengült, forgalma 100 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 95 forinttal, 1,43 százalékkal 6545 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3765,27 ponton zárt kedden, ez 6,99 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Minimális pluszban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,11 százalékos, a frankfurti DAX index 0,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,08 százalékos pluszban fejezte be a napot - írta az MTI.

Európai tőzsdezáráskor, 17.30 órakor vegyesen mozogtak a New York-i tőzsdemutatók: a DJIA 0,31 százalékos erősödést jelzett, miközben a Nasdaq 0,15 százalékkal, az S&P-index pedig 0,07 százalékkal gyengült hétfői záróértékéhez képest.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett. A Brent hordónként 52 centtel (0,81 százalékkal) 64,72 dollárra, a WTI ára pedig 26 centtel (0,45 százalékkal) 58,34 dollárra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!