Hiába próbálta Wim Duisenberg és az ECB vezetősége fellendíteni a gazdaságot 50 bázispontos kamatvágással, tegnap ez nem segített. A részvénypiacok már régen beárazták a lépést, így az semmiféle meglepetést nem okozott. Az euró árfolyama sem esett, inkább visszakúszott 1,18 fölé a dollárral szemben, amitől lefelé vették az irányt az európai tőzsdemutatók is. Volt ok a borúlátásra, hisz a csütörtökön megjelent adatok szerint a német munkanélküliség továbbra is 10,7 százalékon áll, míg az eurózóna gazdasági növekedése jelentősen lelassult az első negyedév során. Az autógyártókra ismét rájárt a rúd, a szerdai kiábrándító Chrysler-előrejelzés után tegnap a tengerentúli autóeladásokban mutatkozott a vártnál nagyobb visszaesés. A TUI utazási vállalat részvénye azután indult lefelé, hogy kiderült, a kedvező repülőgép-vásárlási lehetőségeket kihasználva a cég rögtön hatvan darabot vásárolna az Airbustól és a Boeingtől. A hír nyomán az Airbus tulajdonos EADS-részvénye áttért a nyereséges oldalra, és ott is maradt zárásig.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!