A Footsie 1,2 százalékos, a DAX 0,6 százalékos, a CAC-40 pedig 0,4 százalékos emelkedést mutatott péntek délelőtt, azt követően, hogy az irányadó mutatók csütörtökön nagyarányú eséssel fejezték be a napot. Londonban abban a reményben hajtják felfelé a LLoyds bank árfolyamát, hogy igaz lehet a pletyka, miszerint a pénzintézet tőkéhez juthat a jegybank új eszközvásárlási programjának keretein belül. Hasonló remények erősíthetik a Barclays árfolyamát is. Az olaj árfolyamának emelkedése felhívta a figyelmet Londonban az energiaipari cégekre. Emelkednek a nyersanyagipari és a gépgyártó vállalatok részvényei is Európában, abban a reményben, hogy a kínai gazdaságösztönzés mégis megvalósulhat - a Goldman Sachs tegnap vételre ajánlotta a Siemens részvényeit, mondván, a cég esélyes, hogy részesüljön a pekingi állami megrendelésekből. Frankfurtban az RWE és az E.On mellett a legnagyobb emelkedést a Daimler és a BMW mutatja, de a pozitív tartományban forognak a Man és a VW papírjai is. Komoly veszteséget mutatnak azonban a tech-szektor részvényei, az FTSE technológiai alindex 1 százalékos mínuszban van, míg a frankfurti börzén az Infineon az egyik legjobban ütött papír.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!