Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A budapesti börze vezető indexe 59,66 pontos emelkedéssel, 7 798,29 ponton zárt, ezzel a 2001. év végéhez képest 9,4 százalékkal erősödött. A vezető részvények közül kiemelkedett a Richter kurzusának 1,4 százalékos növekedése. A Mol és a Matáv árfolyama egyaránt 0,9 százalékkal, míg az OTP-é 0,5 százalékkal hízott. Az év utolsó napján a bankközi devizapiacon 14,51 százalékon zárt a forint a sáv erős oldalán, ugyanott, ahol egy nappal korábban. A forgalom minimális volt: a piaci szereplők is inkább a pezsgőre és a virslire gondoltak, s nem a forint árfolyamára. A jegybank január elsejétól 50 bázisponttal 5,75 százalékra emeli a kötelező tartalékok után fizetett kamatot, a Monetáris Bizottság november 18-i döntése alapján - jelentette be az MNB. Az év utolsó napján az euró árfolyama elérte az 1 dollár 5 centet is, amire három éve nem volt példa. A japán jen kurzusa is folyamatosan erősödik a zöldhasúval szemben: a délutáni 118,6-es szint három és fél hónappal ezelőtti emlékeket idéz. Jövőre is lesznek kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázatok, de nem a Széchenyi Terv, hanem a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program keretei között - áll a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az OÉT számára készített előterjesztésében. Évente átlagosan országszerte tízezer, a fővárosban hétezer embert szállítanak a mentők a kijózanítóállomásokra. Már ez az átlagos forgalom is megterhelő a detoxikálóknak, illetve a kórházak pszichiátriai osztályain működő kijózanítóknak. Szilveszterkor azonban – amikor szinte „kötelező” az alkoholfogyasztás – legalább kétszer nagyobb az igény a detoxikálásra - írta a Népszabadság. Idén egy százalékkal csökkent az izraeli gazdaság az egy évvel korábbi 0,9 százalékos visszaesés után - az izraeli statisztikai hivatal előzetes adatai szerint. Ez eddig a leghosszabb recesszió az ország történetében, és a legmélyebb az 1953-as 1,4 százaléknyi csökkenés óta. Az Irak elleni háború költsége 50-60 milliárd dollár lehet - véli Mitchell Daniels, a Fehér Ház költségvetési felelőse. Ez jóval kisebb a más kormányzati tisztségviselők korábbi becsléseinél. A francia-amerikai Vivendi Universal médiaóriás kedden bejelentette, hogy lezárta az amerikai Houghton Mifflin kiadócég eladását. A vállalatot egy konzorcium szerezte meg, többek közt a Bain Capital és Thomas H. Lee részvételével. A üzlet értéke 1,66 milliárd dollár volt, amiből a Vivendi 1,28 milliárd dollárt kap készhez, a fennmaradó 380 millió dollárt a konzorcium a kiadó adósságainak törlesztésére fordítja. December 31-i hatállyal lemondott a Gary Winnick, a Global Crossing alapítója és elnöke. Az elnök távozása előtt még egy utolsó nagylelkű gesztust tett: 25 millió dollárt különített el azon dolgozói számára, akik a januári csőd után kényszernyugdíjba vonulnak, a sajátrészvényeik pedig szintén a bukás miatt elértéktelenedtek. Az idei év a Salomon Smith Barney éve volt az amerikai részvénypiacon. A Citigroup Inc. értékpapírokkal foglalkozó leányvállalatánál 2002-ben senki nem keresett többet részvényügyletekkel, a tavalyi nyertes Goldman Sachs Group csak ötödik lett a listán. Egyes elképzelések szerint az útmenti reklámtáblák az autósok által hallgatott rádióadás alapján változtatnák tartalmukat. A sacramentoi Alaris Media Network egy 20 millió dolláros befektetés keretében 10 reklámtáblát állított fel, amelyek videó és szövegek megjelenítésére is képesek, tartalmuk pedig egy program segítségével változtatható. Az új év új brit lovagjai közt szerepel Ridley Scott, a híres filmrendező is, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Gladiátor, a Nyolcadik utas a halál, illetve a Szárnyas fejvadász. PEZSGŐFÜRDŐS SZILVESZTER ÉJSZAKÁT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!!!

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!