A  pénzügyi piacokon régebb óta aktív szereplők jól emlékeznek arra, hogy a 2008-as pénzügyi válságot megelőző hónapok során nehézsúlyú bankárok sora - élükön Ben Bernanke Fed elnökkel - többször is határozottan állították, az amerikai jelzálogpiac problémái kezelhető mederben maradnak. Kísértetiesen hasonlónak tűnik ehhez a mostani helyzet, ahogy a kínai szabályozó hatóságok folyamatosan próbálják a befektetők fejlébe sulykolni: az Evergrande ingatlanfejlesztő cég közelgő csődjét kibírja a világ második legnagyobb gazdasága. A befektetők csak remélik, hogy a kínai hatóságok amerikai társaiknál sikeresebben szigetelik el a süllyedő hajót a gazdaság többi részétől - írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

Mindenesetre a mondatok ismétlődnek, a Kínai Népi Bank (People Bank of China) kormányzója, Ju Gang egy a G30 országok tisztségviselőivel tartott virtuális találkozón múlt hét vasárnap hangsúlyozta, hogy a hatóságok kezelni tudják az Evergrande jelentette kockázatokat, még akkor is, ha az egy kis aggodalomra ad okot. A kínai jegybank más tisztségviselői is hasonló nyilatkozatokat tettek a múlt hét végén.

A piac egyelőre nem aggódik...

A pénzügyi piacok egyelőre nem adták komoly jelét annak, hogy valóban tartanának a helyzet egy, a 2008-as válsághoz hasonló mértékű eszkalálódásától. A hitelkockázati felárak emelkedése egyelőre igazán csak a kínai ingatlanfejlesztő cégekre korlátozódott, eközben a jüan árfolyamának stabilitása arra utal, hogy nem indult meg tőkemenekülés az országból.

A dél-koreai, maláj és európai jegybankárok elég optimisták a kockázatokkal kapcsolatban, s a Wall Street sem aggódik egy a Lehman Brothers csődjéhez hasonló bedőlés miatt, a kínai hitelkockázati biztosítások felára csökkent is az elmúlt héten.

Az optimista vélemények alapja az a gondolatmenet, hogy az Evergrande nehéz helyzetét maga a kínai kormányzat okozta a szektorra vonatkozó korlátozások szigorításával, így valószínűleg az emiatt kialakuló nehézségeket is képesek lesznek kezelni. A kínai vezetés már lépett is, a szabályozó hatóságok a nagyobb bankoknak állítólag már utasításba adták, hogy a negyedik negyedévbe pörgessék fel a jelzáloghitelek elbírálását.

... Pedig vannak már repedések

Ennek ellenére nehéz nem észrevenni azt, hogy az ügynek máris vannak tovagyűrűző hatásai a kínai gazdaságban. Szeptemberben a kínai lakáseladások értéke 17 százalékos visszaesést mutatott az előző év hasonló időszakához képest, s a gazdaság növekedése a vártnál jóval nagyobb ütemben csökkent. Eközben a kínai, mintegy 12 billió dollárosra becsült belföldön kötvénypiacon is látszanak már a repedések. Az ingatlanpiachoz köthető a kínai gazdaság mintegy harmada, s jelenleg ez az elefánt a szobában. Az ilyen elefántok előbb utóbb megmozdulnak és akkor  baj van, csak azt nem lehet megjósolni, mikor teszik ezt - jellemezte a helyzetet Mark Matthews, a Julius Baer Bank vezető Ázsia-elemzője.

A kínai ingatlanszektorban mindenesetre tapintható a feszültség. Jelenleg ez a szektor felelős a világ dollárban denominált problémás hiteleinek mintegy feléért. A kínai kibocsátású, bóvli dollárkötvények piacán a hozamok már 20 százalék fölé emelkedtek, ez egy évtizede a legmagasabb szint, az amerikai államkötvényekhez képest kockázati feláruk meghaladja a 2000 bázispontot is, de a befektetési besorolású kötvények is túladott állapotba kerültek. Eközben régen nem látott szintre esett vissza a kínai cégek kötvénykibocsátásainak volumene, a cégek ugyanis vagy nem akarnak ilyen árakon eladni - vagy nem is tudnának.

A devizapiac folyamatok eközben arra utalnak, hogy a kínai bankok közül jónéhány elkezdhetett jüan likviditást felhalmozni, készülve az ínségesebb időkre. A kínai jegybank azonban októberben eddig inkább kivont pénzt a piacról és a repo piac is arra utal, hogy az országban egyelőre nincsenek likviditási gondok.

A kínai részvénypiacon sem tűnik úgy, hogy pánik uralkodna. A vezető, CSI 3000-as index értéke ugyan 16 százalékkal csökkent februári csúcsa óta, azonban ez inkább a járványt követő stimulusok visszavonásának és a kínai kormány egyes szektorok megrendszabályozására tett lépéseinek köszönhető, semmint az ingatlanpiaccal kapcsolatos aggodalmaknak, s az elmúlt 4 hétben az index alig változott.

Kezelhetőnek látják

A gazdasági hatások mindenesetre érezhetők, a kínai GDP a harmadik negyedévben 4,9 százalékos emelkedést mutatott a második negyedéves 7,9 százalékos megpattanás után. Igaz, nem csak ez, hanem a javában dúló energetikai válság is alaposan fékezte a bővülés ütemét. Eközben az ország 100 legnagyobb ingatlancégének szeptemberi eladásai 36 százalékkal estek éves összehasonlításban.

A negatív hírek ellenére egyelőre nincs jele annak, hogy valóban nemzetközi hatásoktól tartanának a befektetők az Evergrande csődje kapcsán. A feltörekvő piaci és az amerikai bóvlikötvények hozamai nem robbantak fel és az MSCI globális részvényindexe is alig 2,2 százalékkal áll mindenkori csúcsa alatt, miközben a félelemindexnek is nevezett VIX mutató is alacsonyabban áll az októberben megszokottnál. A piac egyelőre tehát úgy tűnik, hisz az illetékeseknek, hogy kezelhető lesz az Evergrande bedőlése, ha sor kerül rá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!