Egyelőre ugyan fontosabb hír hétfőn nem jelent meg a részvénnyel kapcsolatban ugyanakkor a közelmúltban több kedvező elemzői nyilatkozat is napvilágot látott. Egyrészt továbbra is ez az egy részvény szerepel a magyar papírok közül az Erste régiós kedvencei között, másrészt a Napinak nyilatkozó svéd alapkezelő befektetési igazgatója is kedvezően nyilatkozott erről lapunknak. Vélhetően azonban inkább az a két hete tett bejelentés kelthette fel a befektetők figyelmét a részvényre, amely szerint a vártnál jobb előzetes eredményt produkált a miskolci PannErgy-kút. A PannErgy miskolci kútjának kedvező hozameredményei alapján 20 százalékkal csökkenhet a beruházás összköltsége, a teljes projekt 2012-től 1 milliárd forintos EBITDA-t termelhet. Ráadásul a magas hőfokú víz úgy néz ki villamosenergia előállítását is lehetővé teszi. A szeptember eleji bejelentéskor Bokorovics Balázs elnök egyhónapos tesztidőszakot prognosztizáltak, de ez lehet akár rövidebb is így erre is spekulálhatnak már néhányan.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!