Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelek szerint véget ért a 36 éve tartó kötvénypiaci fellendülés és most a hozamok kerültek jó eséllyel hosszútávú emelkedő ciklusba - mondta a CNBC-nek nyilatkozva Louise Yamada, a hasonló nevű technikai elemzőcég igazgatója. A szakértő arra a fontos tényre hívta fel a figyelmet, hogy a tízéves amerikai államkötvények hozama folyamatosan csökkenő trendben mozog 1981 óta, amikor is utoljára 15,84 százalékon csúcson jártak.

Azóta a pénz- és tőkepiacokon meghatározónak tekintett tízéves amerikai kötvények hozama kisebb-nagyobb megingásokkal de folyamatosan csökkenő trendet mutatott, egészen 2016 júliusáig, amikor is megérkeztek mindenkori mélypontjukra, 1,36 százalékra. Azóta úgy tűnik, a csökkenő trend megtört - mondta Yamada.

Véleménye szerint a következő, fontosnak tekinthető technikai szint a tízéves kötvények hozamában a 3 százalék lesz. Ha e fölé emelkedne, akkor az megerősíti, hogy egy új, hozamemelkedéssel jellemzett trend vette kezdetét. Márpedig új, hosszú távú hozamemelkedéssel járó trend elindulására utoljára 1946-ban volt példa az Egyesült Államokban - hívta fel a figyelmet a szakértő.

A hasonló kamatciklusok nagyon hosszúak tudnak lenni a gazdaságban, tipikusan 22-37 évig tartanak. Ha most új emelkedő trend indul, akkor az akár 20 évig is eltarthat, s ez teljesen más környezetet jelent majd a befektetők számára.

A háromszázalékos szint áttöréséére Yamada szerint már akár az első negyedévben is sor kerülhet, különösen ha a befektetők a jelenleginél agresszívabb Fed-lépéseket kezdenek el beárazni. A mostani várakozások szerint a Fed 2018-ban legalább háromszor emel majd az alapkamaton, a következő ilyen lépésre a nyílpiaci bizottság márciusi ülésén kerülhet sor. Az árupiaci jegyzések alapján a piac jelenleg 83 százalékos esélyt ad arra, hogy az alapkamatot 25 bázisponttal emelni fogják.

Az összefoglaló szerint a magasabb kamatok esélye egyre növekszik, mivel megjelentek annak a jelei, hogy megindult az infláció emelkedése az Egyesült Államokban, ahogy a Trump-féle adóreformok hatásai kezdenek végiggyűrűzni a gazdaságon. Januárban mind a fogyasztói, mind a termelői árak a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek.

Ugyanakkor Yamada szerint az emelkedésnek induló hozamok egyelőre nem jelentik azt, hogy automatikusan véget érne a részvénypiacok szárnyalása. A részvényárak ugyanis a kötvényhozamokkal párhuzamosan is emelkedhetnek, legalábbis egy ideig. Szerinte nagyjából akkor jön el az a pont, amikor a helyzet már veszélyessé kezd el válni, amikor a tízéves hozam az öt százalék körüli szintre jut.

Tízéves amerikai hozam
Kép: stockcharts.com

A múlt héten a 10 éves amerikai államkötvények hozama négyéves csúcsra, 2,944 százalékra emelkedett, majd innen korrigált minimálisan lefelé. Természetesen nem Yamada az első, aki elkezdte megkongatni a vészharangot a kötvénypiacon zajló folyamatok miatt. Bill Gross, a Janus Capital korábban kötvénykirálynak becézett szakértője már januárban arra figyelmeztetett, hogy véget ért a kötvénypiaci áremelkedés az Egyesült Államokban. Hasonló véleményen volt Jeffrey Gundlach, a DoubleLine Capital alapítója is, szerinte a vezető jegybankok monetáris politikája immár eltolódott a kvantitatív lazítás irányából a kvantitatív szigorítás felé.

A befektetők természetesen árgus szemmel figyelik az amerikai kötvénypiaci eseményeket - ezt jól mutatja a Bank of America Merrill Lynch legutóbbi alapkezelői felmérése is. Ott a megkérdezettek 45 százaléka szerint jelenleg egy nagyobb kötvénypiaci áresés lehet az a kockázat, amely komolyan fenyegetheti a különböző piacokat.

Szintén az amerikai részvény- és kötvénypiacon kialakult buborékra figyelmeztetett Alan Greenspan is, a Fed korábbi elnöke. Szerinte ez utóbbi kipukkadása okozhat nagyon komoly problémákat az amerikai gazdaságnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!