Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Januárban a devizapiaci stratégák döntő többsége még a dollár erősödését vélte az idei év egyik meghatározó trendjének. Az amerikai fizetőeszköz a szakértők szerint az amerikai gazdaság talpra állásából profitálhatott volna, ennek ellenére az árfolyam inkább egy szűkebb sávba szorult a többi vezető devizával szemben - írta elemzésében a Financial Times. A dollár index, amely a a zöldhasú teljesítményét méri a többi nagy devizával szemben alig 0,3 százalékot emelkedett az év eleje óta, s az euró/dollár keresztárfolyam sem tudott egyelőre az 1,3-as szint alá süllyedni. Mindezt annak ellenére, hogy az eurózóna problémái egyre szembetűnőbbek, s egyre inkább erősödnek.

A devizakereskedők számára most a legfontosabb kérdésnek az tűnik, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vajon idén belekezd-e a kvantitatív lazítási programjának harmadik szakaszába, lesz-e "QE3" az idén, mivel ez sokak szerint negatív hatásokkal járna a dollár árfolyamára nézve.

A kilátások ezzel kapcsoltban meglehetősen vegyesek, hiszen az amerikai gazdaságról sorra napvilágot látó adatok is elég változatos képet mutatnak. A Fed múlt havi, negyedéves jelentésében még növelte az amerikai gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, ugyanakkor Ben Bernanke Fed-elnök legutóbbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a monetáris lazítás eszközei továbbra is napirenden szerepelnek.

Adatfüggő üzemmódban a piac

Az egymásnak ellentmondó, vagy annak tűnő jelzések nyomán a piac adatfüggő üzemmódba került a QE3 várható beindításával kapcsolatban attól függően, hogy az új számok növelik, vagy csökkentik a következő lazítási kör beindításának valószínűségét. Eközben egyáltalán nem volt könnyű eldönteni, a dollár árfolyama hogyan reagál majd az újabb hírekre. A múlt héten például a jó hír, az ipari termelés hétfőn közölt növekedése, s a rossz hír, a vártnál rosszabb munkaerő-piaci adatok pénteki közlése egyaránt dollár erősödést hozott.

Elemzők szerint a bizonytalan viselkedés alapvetően két ellentétes hatásnak köszönhető, a dollár ugyanis menedékdevizaként is szolgál, ha rosszak a hírek, az kockázatkerülési üzemmódba kapcsolja a befektetőket, s ez erősíti az amerikai fizetőeszközt. Ugyanakkor a rossz hírek a QE3 beindítását teszik egyre inkább valószínűvé, ami viszont gyengítheti a devizát.

Az eurózóna is bekavar

A dollár árfolyamát pont a globális kockázatkerülés időszakaiban bemutatott teljesítménye miatt jelentősen befolyásolják az eurózónában történő események is. Az év eleje óta szűkebb sávba szoruló euró/dollár jegyzést két irányba húzzák az eurózóna problémái és a várható amerikai lazítással kapcsolatos várakozások - írja az FT. A befektetők ráadásul sokszor szem elől tévesztik a tényt, hogy az eurózóna válsága miatt jelentős mennyiségű tőke vissza is vándorol az európai országokba, e mellett pedig még mindig zajlik a devizatartalékok átrendeződése a dollár kárára - mondta Marc Chandler, a Brown Bothers Harriman vezető devizastratégája.

A meglehetősen összetett helyzetben a dollárt a jelenlegi sávból az lökhetné ki, ha egyértelműen rossz, vagy egyértelműen jó hírek érkeznének - vágta át a gordiuszi csomót Valentin Marinov, a Citigroup devizapiaci elemzője.

A kép lassan változik

A 2008-as válság óta a dollár a biztonságos menedékdevizának számított a hagyományosan ezt a szerepet betöltő jen és svájci frank mellett. Az év eleje óta a kép változott, ahogy az amerikai gazdaság javuló teljesítménye nyomán a részvényportfólió-menedzserek egyre bátrabban kezdtek el amerikai részvényeket vásárolni. Ugyanakkor a megnövekedett étvágy az amerikai részvények irányában nem mutatkozott meg a dollár árfolyamában.

Az HSBC egyik devizapiaci modellje szerint a dollár biztonságos menedék szerepe lassan eltűnik, s egyre inkább a japán jenre lesz megint jellemző a menedékdeviza szerep. Ennek egyik oka a cikk szerint az lehet, hogy a népszerű pozíciók, amelyek dolláralapú finanszírozáson alapultak, átalakultak.

A szereplők most már ismét a jen és e mellett az eurót kezdték el használni az ilyen típusú pozíciók kiépítésének forrásaként, tekintve, hogy a kamatok ott is a mélyben tartózkodnak. Ez pedig azt jelenti, hogy ha az amerikai gazdaság helyzete javulásnak indulna, akkor az a dollár irányába billentené el a mérleg nyelvét.

Mit mutat a technika?

Az elmúlt napokban a görög és a francia választások nyomán felerősödött bizonytalanságban a dollár kitörni látszik az euróval szembeni sávjából. Az 1,3-as szint a keresztárfolyamban végleg elesni látszik, s úgy tűnik, hogy teljes erejéből készül visszatérni a tavaly április óta tartó hosszabb távú dollárerősödő trend.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.

A kurzus az év eleji gyengülést követően nagyon úgy tűnik, hogy egy csökkenő háromszög alakzatot rajzolt, amelynek alsó vonalát, egyik befogóját az 1,3-as szintél húzódó támasz adta. A szint szignifikáns törésével - ez nagyjából egy 1,29-es szint alatti zárást jelentene - érvényesülhetne az alakzat, amelynek célára középtávon a január elején tapasztalt mélypontok alá, az 1,25-ös szintre mutat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!