Donald Trump amerikai elnök hétfő esti közleménye szerint megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy újabb, mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai árura vetnek ki 10 százalékos büntetővámot, válaszul a kínaiak hét végi válaszlépésére, amivel Washington múlt heti, szintén hasonló intézkedéseire reagáltak. A Fehér ház arra hivatkozik közleményében, hogy a múlt héten bejelentett 25 százalékos büntetőtarifával, amivel mintegy 50 milliárd dollárnyi kínai árut terveznek sújtani, azt szerették volna elérni, Kína hagyjon fel a szerintük tisztességtelen kereskedelempolitikájával, gátolja meg az amerikai technológiák, illetve szellemi javak eltulajdonítását, csökkenjen a két ország közötti hatalmas, éves szinten 376 milliárd dollárnyi külkereskedelmi deficit. (Ami egyes számítások szerint egy teljesen félreértelmezett számításon alapul.)

Kína viszont a lépésre a hét végén mintegy 34 milliárd dollárnyi amerikai árura vetett ki, szintén 25 százalékos büntetővámot. A kínai vezetés közleménye szerint az amerikai fél kereskedelmi háborút indított, amely tökéletesen ellentétes a jelenlegi globális kereskedelmi gyakorlattal, de azzal is, amiben a felek korábban kétoldalú egyeztetések során megállapodtak.

Az újabb adok-kapokra nagyon negatívan reagáltak a piacok, a kínai Shanghai Composite Index 3,8 százalékot esett, a hongkongi Hang Seng index 2,8 százalékot veszített értékéből. A piaci idegességet jól mutatja, hogy középtávú likviditási eszközén keresztül a kínai jegybanknak ma hajnalban mintegy 31 milliárd dollárnak megfelelő pótlólagos likviditást kellett pumpálnia az ország pénzügyi rendszerébe a piaci zavarok megelőzésére. Ezzel a jegybank júniusban már annyival növelte a kínai pénzügyi rendszer likviditását, amire 2016 december óta nem volt példa.

A befektetők érthető módon idegesen reagálnak minden újabb, a kereskedelmi háború eszkalációjára utaló jelzésre, hiszen az ilyen kétoldalú lépések a globális ellátási láncon keresztül a többi országra is komoly hatással lehetnek. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban több nemzetközi szervezet és elemző is a kereskedelmi háború globális gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásaival riogatott.

A profi befektetők is leginkább emiatt aggódnak. A Bank of America Merrill Lynch legutóbbi felmérésében a globális kereskedelmi háborút tartották a piacokat leginkább fenyegető kockázatnak a megkérdezett alapkezelők, portfóliómenedzserek. Ezzel idén ez vált a domináns félelemmé a befektetők körében, hiszen mindössze egy hónap volt, amikor a vezető jegybankok tévedése meg tudta előzni a kockázatok rangsorában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!