Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi piacokon uralkodó pozitív hangulat hatására a feltörekvő piacokra is vevők érkezhetnek, így a BÉT-en is emelkedés várható. Az elemző szerint hétfőn a BUX-index 1 százalékot erősödhet - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzőjének kommentárja szerint kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén, ugyanis pénteken Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke megnyugtatta a befektetőket, hogy nem fognak gyorsítani a kamatemelési ciklus ütemén. A BÉT vezető részvényeiről megjegyezte, hogy a piaci szereplőknek hétfőn a Molra és a Richterre érdemes figyelniük, mindkét vállalat árfolyama emelkedhet reggel. A Molnál 2880 forint felett, a Richternél pedig 5500 forintnál található a következő meghatározó ellenállási szint.

Varga Zoltán szerint az OTP jegyzése továbbra is a 9800-10 400 forintos tartományban mozoghat, a Magyar Telekom árfolyamában pedig a 400 forintos támaszra kell figyelni, ugyanis ha a részvény árfolyama letöri ezt a szintet, további csökkenés várható. (Hétfő reggel kicsit izmozott a forint.)

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 5,82 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 36 192,13 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt. A Mol 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2814 forintra erősödött, 545,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,45 százalékkal 9985 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,63 százalékkal 402,50 forintra nőtt, forgalma 37,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5315 forintra esett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!