Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, bizonytalan a nemzetközi környezet, múlt pénteken elromlott a piaci hangulat, és nem kizárt, hogy ez folytatódik. A szakértő ezért iránykeresésre számít a magyar tőzsdén a hét első kereskedési napján.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője úgy látja, kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés, miután pénteken jelentős csökkenéssel zártak a részvényárfolyamok. Az Egyesült Államokban is folytatódott a gyengülés, és az ázsiai piacok is lefelé tartanak, de ott mérsékelt csökkenés látható.

A szakértő szerint a vezető részvények közül az OTP maradhat a 11 000-11 780 forintos kereskedési sávban, de felfelé indulhat a bankpapír jegyzése. A Mol egy hosszabb emelkedő hullám után kezdett korrigálni a múlt héten, itt nem számít érdemi emelkedésre, és a Richter esetében sem túl pozitívak a kilátások. A Magyar Telekom árfolyama viszont folytathatja az óvatos emelkedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,23 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 38 122,87 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,03 százalékkal, 2988 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,05 százalékkal, 11 280 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 456 forintra emelkedett, forgalma 190,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,13 százalékkal, 5260 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!