Ezt azonban a jelenlegi partnerségtől eltérő feltételrendszerrel teszik majd, "nem olyannal, mint a mostani". A kormányfő meggyőződésének adott hangot, hogy az INA-nak kutatással, termeléssel és értékesítéssel is foglalkoznia kell, olyan módon kell működnie, ami jó Horvátországnak és a környező délkelet európai piacnak.

Plenkovic arról is beszélt, hogy a horvát kormány Washingtonban, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjában megpróbálja vitatni a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) Ivo Sanader volt kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát.

A horvát kormány még 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

A döntőbírósági határozat után Plenkovic december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!