Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az OTP vártnál jobb második negyedéves számokat tett közzé, ám a bank működését jellemző folyamatok között több kedvezőtlen tendencia is látható, így a hitelportfólió minőségének további romlása, valamint a fedezettség csökkenése. Az orosz és az ukrán leánybanknak szintén nő a céltartalékolási igénye, amivel a külföldi eredmény hozzájárulása esni kezdett. Kedvező viszont, hogy javul a hazai piaci környezet.

A vezérigazgató-helyettes elmondta: az első negyedévben számolták el a 36 milliárd forintos banki különadót, a másodikban a tranzakciós illeték pótadójának 16 milliárdját, ezek összesen 42,7 milliárddal befolyásolták a féléves adózott eredményt. A Mol részvények saját részvényre cserélése a negyedévben 2,6 milliárddal, a kötvény-visszavásárlás 1 milliárddal javította az eredményt.

A számviteli eredmény az első félévben 51,8 milliárd forint volt, ami ugyan 4 százalékkal kisebb a tavalyinál, de 10 milliárddal több az elemzők várakozásainál. Az adózott eredmény a korrekció előtt 93 milliárd volt, szemben a tavalyi első félévi 81 milliárddal, az egyedi tételek nélküli adó előtti eredmény pedig 112 milliárd volt, a tavalyi 102 milliárd forinttal szemben.

Negatív meglepetés az orosz leánytól

Az idei év egyik meglepetése az eddig kiválóan teljesítő orosz leánybank eredményének drasztikus csökkenése: a féléves 13,4 milliárdos profit ugyanis alig fele a tavalyinak, miközben jelentősen romlott az ügyfelek fizetési fegyelme és a 90 napon túli nem teljesítő állomány elérte a 20,6 százalékot. A csoport átlaga is túllépte a 20 százalékos határt, és három év után először jelentősen felgyorsult a romlás üteme. Ukrajnában egy nagy ügyfél eddig bőven 10 százalékos dollárkamatot fizető hitele bedőlt, ez rontotta a fedezettségi szintet. Ukrajnában a jó ügyfelek kamatszintje eléggé meredeken csökken, ami pedig rontja a kamatmarzsot.

Oroszországban már az év elején felmerült, hogy az áruhitelekre alapozott eddigi stratégia helyett, egy minőségi szolgáltatásokat nyújtó, széles kört elérő banki működés felé mozduljanak el, ám az ehhez szükséges informatikai fejlesztéshez és az országos lefedettség bővítéséhez még egy két évre szükség van. Addig viszont valóban kellemetlen a jövedelmezőség vártnál erősebb csökkenése.

Sikeres az árfolyamgát

Az árfolyamgát intézménye sikeresnek tekinthető, a teljesítő ügyfélállomány 48, az OTP-nélkül 49 százalékára rúg, a szerződéseknek pedig csaknem harmadára terjed ki az árfolyamgát védelme. A devizahitel-adósok éves törlesztőrészlete mintegy 39 milliárd forinttal csökkent, ez a törlesztőrészletek 25 százalékára rúg egy átlagos, 8,5 millió forintos svájci frank hitel esetében, ami évi 252 ezer forintot jelent.

Nőtt a Nemzeti Eszközkezelőnek (NET) felajánlott lakások száma is, július végéig a NET 7300 lakásfelajánlást fogadott be, ami 33 ezer ember lakhatását biztosította. A devizahitelesek megsegítéséről folyó tárgyalásokról nem árult el részleteket a vezérigazgató-helyettes.

Óvatos optimizmus

Bencsik egy esetleges akvizíciós tárgyalásokról nem szólt, de utalt arra, hogy a devizahitelesek mentésével kapcsolatos bizonytalanság az akvizíciós lehetőségekre is kihat, különösen a magyar piacon való bankvásárlások esetében, de továbbra is vizsgálják a lehetőségeket. Érezhetően kisebb hajlandóság mutatkozik bankvásárlásokra - tette hozzá.

A kockázati költségek alakulása terén viszont Bencsik szavaiból óvatos optimizmust lehetett kihallani: a második negyedévi megugrás nem trendszerű, csupán Oroszországban lehet annak nevezni. Összességében továbbra is úgy látszik, hogy a 2013-as kockázati költségek nem érik el a tavalyi szintet.

Az MNB Növekedési Hitelprogramjában az első pillér javára várható átcsoportosítás, pozitívum ugyanakkor, hogy az első pillér igénylésének 60 százaléka új hitel, és kevesebb a refinanszírozási hitel. Az OTP abban bízik, hogy az érdeklődés a további hitelkeresletet is növeli. A bank akár több száz milliárdnyi saját forrást is szívesen kihelyezne a magyar piacon - jegyezte meg Bencsik. Itthon egyébként nőtt az OTP részeredése a vállalati hitelek terén: a 2008-as 7,5 százalék után idén már eléri a 11,1 százalékot. Idén az OTP magyar vállalatoknak nyújtott hitelei 2 százalékkal nőttek, míg a többi hazai bank kihelyezései10 százalékkal csökkentek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!