Az OTP-csoport első negyedéves jelentése kellemes meglepetést hozott, a legtöbb szám jobban alakult, mint az elemzői várakozások. Bencsik László vezérigazgató-helyettes elégedettséggel sorolta az okokat:

 

  • a bank mindig az első negyedévben számolja el a teljes banki különadót, ez idén 28,7 milliárd forint;
  • a Romániában a portugál banktól idén átvett Millennium Bank összességében 1,6 milliárd forinttal javította a számokat;
  • az ügyfél-elszámolás a bank által előzetesen számítottnál - és félretettnél - 7,4 milliárddal kevesebbe került;
  • ugyanakkor egy jogszabályváltozás miatt az OTP Életjáradék Zrt.-től majd meg kell válni, erre 5,5 milliárd céltartalékot kellett képezni.

 

Végül a tényleges számviteli eredmény 1,9 milliárd forint lett, amely a korrekciók után 28 milliárd lett volna. Az OTP-csoport idén eddig 64,5 milliárd forint kockázati tartalékot képzett.

A bankcsoport működése - mint Bencsik kiemelte - markánsan két eltérő pályájú részre vált. Az orosz és ukrán operáció továbbra is szenved, (az orosz 10, az ukrán 11 milliárdos mínuszt hozott), de a közép-európai bankok, a magyar és különösen a bolgár szinte hasítanak. Utóbbi, a DSK negyedéves profitja rekordot ért el, csaknem 18 milliárd forintot. Ebben a kockázati tartalék felszabadítása is szerepet játszott. A kisebb régiós bankok is nyereségesek.

A bank tőkehelyzete továbbra is stabil, az alapvető tőkeelemek tekintetében 13 százalék. A likviditási helyzet rekordszintû, a likviditási tartalék 8,1 milliárd euró, Magyarországon csaknem duplája a betétállomány a hiteleknek.

Jelentősen csökkenhetett a törlesztőrészlet

Bencsik elmondta, hogy a forintosítás sikeresen zárult, egy tipikus svájcifrank-hiteles lakossági ügyfél ma 37 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet fizet, mintha nem lett volna elszámolás és forintosítás, valamint az adott hónapban nem vette volna igénybe az árfolyamgátat.

Az OTP magyar bankja 409 milliárd forintos élő hitelállományból 71 milliárdot térített vissza az ügyfeleinek. A forintosítás 256,5 forintos frankkurzuson történt, ami a mai, 295-ös szinthez képest 13 százalékos előnyt jelent. A kamatszintek is csökkentek, ez további kedvezményt jelent, így jön ki az összesen 37 százalékkal kisebb törlesztőrészlet. A másik oldalon persze ez csökkenés a banknak fáj - márciusban ezen az állományon negyededével kisebb kamatbevétel keletkezett.

A már lejárt tartozással rendelkező ügyfelek sem kis pénzt, összesen 26 milliárd forintot kaptak vissza. Az OTP egyébként 570 ezer ügylet adatait számolta újra és hetven tonna összsúlyú, 530 ezer levélben küldött ezekről értesítést. A harmadik negyedévre vár a forint ügyleteket kapcsolatos elszámolások kiküldése. Az elszámolások következtében 185 milliárd forintnyi részvényesi vagyont csoportosítottak át az ügyfeleknek és további évi mintegy 10 milliárd forinttal csökken a jövőben a csoport nettó kamateredménye.

Ez vár a magyar gazdaságra

A magyar gazdasági helyzet kilátásait Bencsik rendkívül kedvezőnek nevezte. Egészséges, kiegyensúlyozott növekedésről beszélt, a GDP növekedése - az OTP várakozásai szerint - elérheti a 3 százalékot. Az ingatlanszektor feléledt, a bruttó külső adósság a 2010 őszi 115 százalékról a GDP 83 százalékára csökkent 2014 végére. A reálbér növekedés idén elérheti a 2,2 százalékot. A bank arra számít, hogy idén beindul a lakossági és vállalati hitelek növekedése. Idén az első három hónapban a tavalyinál 50 százalékkal több jelzálog hitelt adott a bank. Az OTP csoport Magyarországon a lakossági megtakarításokból 29,2, a jelzálog hitelekből 25 százalékkal részesedik.

A magyar örömöket árnyalja az orosz helyzet romlása; itt megnőtt a forrásköltség, de ez csak átmeneti folyamat. A költségeket most a netes bank (Touch Bank) kialakítása is növeli, az online betétgyűjtés terén élenjáró lesz az OTP, közben a kétszázas fiókhálózatot harmadával tervezik csökkenteni amivel negyedével csökkenthetik a tavalyi szinthez képest - ráadásul rubelben  - a működési költségeket. Az online bank, ha beválik, más országokban is bevezetésre kerülhet.
Ukrajnában a hrivnya tovább gyengült, a dollárhoz képest a decemberi 15 helyett, ma 25 a kurzus. Ez növelte a tartalékigényt, így alakult 12 milliárdos szinten a veszteség. Ugyanakkor folyamatos konszolidációt várnak az országban. A legutóbbi Kerry-Putyin találkozó biztató kezdet lehet...

Növelnék a hitelállományt

Bencsik a távolabbi jövőről is beszélt:  2017-re a tőkearányos megtérülés (ROE) 18-19 százalék is lehet. Ez persze hatékony tőkeszerkezetet feltételez, amitől nem állunk messze most sem - fogalmazott a bankvezér. Míg a korrekciós tételek tavaly előtt 82, tavaly is 220 milliárd forinttal csoôkkentették az OTP normál profitját, 2017-ben ez már csak 12-14 milliárd lehet, persze, ha megvalósul a bankadó beígért csökkentése.

Magyarországon a nettó hitelállomány ma 2200 milliárd forint, ezt akár meg is lehet duplázni, még ha erre rövidtávon kevés is az esély - mondta Bencsik László. Minél több ügyfelet kíván a bank komplexen kiszolgálni, ám nem akarja  agresszíven árazni a betétei kamatát, de arra is figyelnek, hogy ne csökkenjen a betétállomány. A magánszektor hitel szintje nagyon lecsökkent Magyarországon, ami egyrészt jó a kockázatok szempontjából, másrészt a gazdaság növekedése szempontjából növeli kell a hitelkeresletet. Ha ez megjelenne, a bank akár 1000-2000 milliárdnyi hitelt is szívesen folyósítana  a következő hat hónapban.

(a szerző rendelkezik OTP részvényekkel)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!