Ha valaki megnézni az olaj világpiacán a kereslet és a kínálat változását, akkor azt látja, hogy mindkét oldal évente nagyjából egy százalékkal bővült.  Azonban éven belül az árak eközben átlagosan plusz mínusz 5 százalékos tartományban mozogtak - mondta Mark Möbius a CNBC-nek adott interjújában. Az áralakulást szinte teljes mértékben hangulati elemek befolyásolják, s nincs összefüggésben a hosszabb távú keresleti és kínálati viszonyokkal.

Az olaj árfolyama a ma reggeli ázsiai kereskedésben ugyan visszapattant, azonban nem tudta kiheverni előző napi 5 százalékos esését. A rossz hangulatot piaci kommentek szerint ezúttal az iráni olajminiszter szavai alapozták meg, amelyek arra utaltak, hogy a vártnál gyorsabban és nagyobb mennyiségű olajjal tudna visszatérni a piacra országa a szankciók esetleges feloldása után. Ráadásul a Reuters múlt heti felmérése szerint eközben az OPEC tagállamok júliusi kitermelése csúcsot döntött.

Möbius szerint szinte lehetetlen hatékonyan előre jelezni az olaj árfolyamának alakulását. Senki sem tud igazán szakértő lenni az olajárnál. Még az iparág nagyágyúi sem - mondta Möbius. Számos nagy olajipari vállalat igazgatóságában ülök, s látom, hogy az előrejelzéseik teljesen falsok tudnak lenni. Megcsinálják az üzleti terveiket, arra alapozva, hogy itt és itt lesz az olajár egy év múlva, azzal azonban senki sem számolt, hogy a Brent hordónkénti ára 50 dollár alatt lehet - tette hozzá.

WTI olaj hordónkénti ára
Kép: Alfatrader

Möbius érvelése totális ellentétben áll számos olajpiaci kereskedőével és elemzőével, akik az olaj áralakulását a keresleti és kínálati viszonyok várható alakulásából próbálják meg levezetni.  Bár a szakember szándékai szerint csökkentenék a Templeton kitettségét az olajszektorban, ha az árak tovább esnek, azonban arra biztat, hogy egy ilyen döntés előtt érdemes lehet nagyobb perspektívából megnézni az iparágat. Egy jól diverzifikált olajvállalatnál a feldolgozási és kereskedelmi üzletág nyereségesen tud működni az alacsony árak mellett is. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy bár az alacsony kitermelési költséggel üzemelő cégek hagyományosan nyertesei lehetnek az alacsony áraknak, ez most nem feltétlenül igaz.

Szerinte amúgy közel a végjáték a nyersanyagpiaci medvepiacon, s így az olajpiacon is lassan véget ér az áresés. A szereplők végül is megértették az üzenetet, s egyre másra állítják le azokat a projekteket, amelyeket még magasabb árral számolva indítottak el - mondta Möbius.

Különösen a nemesfémeknél lett optimista a szakember, szerinte az arany, az ezüst a platina és a palládium ára is gyorsan felfelé indulhat, miután többéves mélypontra estek az elmúlt napokban. Persze a nyersanyagárak esése nem lesz egynapos folyamat, meglehetősen erős volatilitásra lehet felkészülni a piacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!