A részvénypiac forgalma meghaladta a 23,35 milliárd forintot a három tőzsdenapból álló héten, míg az előző, mindössze két munkanapos héten 13,81 milliárd forint volt a forgalom, a vezető részvények mindegyike erősödött 2019 első hetében.

Az MTI-hez eljuttatott elemzésében az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte: a hét legfontosabb eseménye volt a japán jen árfolyamában szerda éjszaka történt váratlan devizapiaci mozgás. A jen rövid idő alatt több százalékot erősödött az amerikai dollárral szemben, és a hirtelen mozgások érintették az ausztrál dollár, a török líra és a dél-afrikai rand jegyzését is. A valószínűleg technikai tényezők okozta piaci összeomlás - úgynevezett "flash crash" - szerencsére a forint piacát nem érintette.

Mivel a japán jen az elsőszámú menedékdeviza, jelentős erősödése figyelmeztető jelzés is, amely összefüggésben van a globális növekedési aggodalmakkal, a kereskedelmi háború és a Brexit körüli bizonytalanságokkal is - jegyezték meg az elemzésben, hozzátéve, hogy a következő időszakban is ideges kereskedés várható a japán deviza piacán.

Az elemzésben jelezték azt is, hogy a Richter Egyesült Államokban forgalmazott, cariprazine hatóanyagú gyógyszerének árát megemelheti a cég amerikai partnere. Az Allergan több mint 50 gyógyszer árát tervezi emelni az Egyesült Államokban, az átlagos emelés mértéke 10 százalék körül lesz, ami a bevételekben várhatóan a második negyedévtől fog látszani. Ha a Richter antipszichotikuma is az emelt árú gyógyszerek listáján lesz, az jó hír a magyar gyógyszergyártónak.

A héten a Richter 3,96 százalékkal erősödött, pénteken 5645 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 2,96 milliárd forintot. Az OTP árfolyama 3,81 százalékkal emelkedett, a papír 11 720 forinton zárt a hét utolsó napján, heti forgalma 11,6 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom 2,73 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 452 forint volt, heti forgalma kissé meghaladta a 2 milliárd forintot. A Mol részvényei 0,52 százalékkal erősödtek, 3094 forinton fejezték be a kereskedést pénteken, a papír heti forgalma 3,73 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3858,82 forinton zárt pénteken, az előző héthez képest 85,83 ponttal, 2,27 százalékkal magasabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!