Fájdalmas és elhúzódó hatásai lehetnek az amerikai költségvetési szakadék megoldásának, azonban az amerikai és a világgazdaságban egyaránt lendületet kaphat jövőre a növekedés - írják éves előrejelzésükben a Bank of America Merrill Lynch Global Research elemzői. Szerintük a gazdasági növekedés az év második felében kaphat lendületet, s ennek hatására az S&P 500-as index a soha nem látott, 1600  pontos magasságba emelkedik. Az elemzők szerint 2013 szerencsét hozhat azon befektetők számára, a legnagyobb nyereség a ciklikus és egyéb alulárazott eszközökben lehet majd.

Egy évvel ezelőtt az európai adósságválság, a kínai gazdaság kemény landolásának lehetősége és az amerikai fiskális szakadék veszélye voltak a legnagyobb, piacokat fenyegető kockázati tényezők. Ezek a problémák azonban megoldódni látszanak - mondta Michael Hartnett, a Bofa Merrill Global Researc vezető befektetési stratégája. Úgy látjuk, hogy 2013-ra megoldódik az amerikai költségvetési probléma, a jegybankok változatlanul laza monetáris politikát folytatnak majd, miközben az amerikai vállalati profitok emelkedhetnek.

S&P 500 alapú CFD
Kép: Alfatrader


A világgazdaság növekedési üteme előrejelzésük szerint elérheti a 3,2 százalékot. A növekedéshez megfelelő alapot adhat a kínai gazdaság magára találása, az amerikai költségvetési probléma megoldása, valamint egy sikeres Spanyolországnak nyújtandó segítség, amely meggátolja az európai adósságválság kiújulását. Mindez kombinálva a hatalmas likviditásbőséggel, az alacsony nyersanyagárakkal és a várhatóan javuló üzleti hangulattal kivételesen kedvező környezetet teremthet a vállalati szektor számára. Jövő év végére az amerikai gazdaság növekedése elérheti a 2,5 százalékot, Kínában a 8 százalékot. Ugyanakkor a megszorító intézkedések miatt az év első fele még nem lesz ennyire dinamikus, ekkor a monetáris lazítás még nem tudja majd teljes mértékben ellensúlyozni a költségvetési kiadások visszafogását.

Ezek lesznek a nagy témák

A bank elemzői szerint jövőre lendületet kaphat az amerikai lakáspiaci fellendülés, a lakásárak átlagosan 3 százalékkal emelkedhetnek az idei 5 százalékos növekedés után. Az lakásépítések száma 25 százalékkal bővülhet, s a következő 10 évben ez a növekmény éves szinten 3,5 százalék körül stabilizálódhat. Az építőipari fellendülés - a kapcsolódó szektorokéval együtt - segítheti a munkanélküliség csökkenését az Egyesült Államokban.

Európában az adósságválság még mindig érezteti majd hatását, azonban ezek csak időszaki, átmeneti fellángolások lesznek, s nem okoznak majd olyan rendszerszintű problémákat, mint az elmúlt években. A bank szakértői a fő megoldandó problémának Spanyolországot tartják, az ország azonban az EU és az ECB segítségével úrrá lesz majd problémáin.

A világgazdaság növekedésének fő motorja Kína és a BRIC többi országa lehet. A feltörekvő országok gazdaságai ismét a fejlett országokénál nagyobb mértékben, átlagosan bővülhetnek. Ugyanakkor ezen országokban a növekvő inflációs nyomás miatt nem nagyon lehet monetáris lazításra számítani. Ebből a környezetből várhatóan a részvények fognak a legjobban profitálni, ez lehet a legjobban teljesítő eszközosztály jövőre - állítják a Bank of America Merrill Lynch stratégái. Az amerikai, európai és ázsiai részvények 10-16 százalékkal értékelődhetnek fel 2013-ban, az MSCI AWI index 370, az S&P 500-as index 1600 pontig is emelkedhet.

A nagy devizák közül várhatóan az euró és a dollár árfolyama fog emelkedni a jennel szemben a gazdaság talpra állásnak hatására. Eközben a magasabb hozamú kötvények, feltörekvő piaci társaikkal együtt felülteljesítőek lehetnek. Eközben a jó minőségű, befektetési kategóriájú amerikai vállalati kötvények valószínűleg keveset hoznak majd.

Az arany árfolyama dollárban
Kép: Alfatrader


Az alacsony kamatkörnyezet, a laza monetáris politika és a gazdasági fellendülés együttese egyértelműen növeli majd az inflációs nyomást. Ezen egyik legjobb védekezést az aranyvásárlás jelentheti, melynek unciánkénti árfolyama 2000 dollárig emelkedhet 2013 végére. Persze nem árt megjegyezni, hogy a 2000 dolláros aranyárfolyamot már tavaly idén év végre is várták a stratégák, mint ahogy azt is, hogy az S&P 500-as index 1350 ponton éri el csúcsát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!