Ez várható kedden

Kedden lesz néhány makroadat, amelyekre befektetők kiemeltebb figyelmet fordíthatnak.
Szabó Zsuzsanna, 2017. január 30. hétfő, 23:28

Reggel 9:00 órakor a KSH közzé teszi a decemberi és a tavalyi évi ipari termelői árakat.

Az MNB kiadja a hitelintézetek összevont mérlegének, valamint a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábak 2016 decemberi alakulását.

Az ÁKK pedig megtartja szokásos állampapír aukcióját, amelyen 3 hónapos diszkontkicstárjegyet dob piacra 20 milliárd forint értékben.

A délelőtt folyamán, 11:00 órakor jelenik meg az eurózóna januári harmonizált fogyasztói árindexének előzetes adata, amelyre éves alapon 1,4 százalékos emelkedést várnak elemzők az előző havi 1,1 százalék után.

Ugyancsak 11:00 órakor közlik a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatot szintén a valutaövezetre vonatkozóan, amely elemzők várakozásai szerint 0,5 százalékos bővülést mutat majd az előző negyedéves 0,3 százalékhoz képest.

Szintén 11:00 órakor jelenik meg az uniós és eurózónás munkanélküliségi ráta is, ami várakozások szerint 9,8 százalékon stagnált decemberben is.

A tengerentúlon - magyarországi időszámítás szerint - délután három órától jelennek meg adatok. Először a Case-Shiller lakóingatlan árindex, ami elemzői várakozások szerint novemberben az előző havi 5,1 százalékról 5 százalékra mérséklődik.

Délután háromnegyed négykor közlik a chicagói feldolgozóipari beszerzési menedzserindex januári számát, ami a korábbi 54,6 pontról 54,8 pontra emelkedhet.

A nap utolsó fontosabb makroadata a délután négykor megjelenő fogyasztói bizalmi index, ami januárban 112,5-re eshetett a decemberi 113,7 pontról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK