A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel erősödtek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar tőzsdeindex a forint erősödésével párhuzamosan mozgott. Az erősödés három papírt, a Molt, az OTP-t és a Richtert érintette, viszont a Magyar Telekomra egyáltalán nem hatott. Hozzátette, hogy a Richter feltűnően magas forgalmát és árfolyamemelkedését nem indokolta sem a céget, sem pedig az iparágat érintő hír.

Az üzletkötő megjegyezte még, hogy a piac a görög válság megoldására vár, ezért a kereskedők zárják a pozícióikat.

A Mol 195 forinttal, 1,38 százalékkal 14 350 forintra erősödött, 776,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 102 forinttal, 1,86 százalékkal 5586 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 400 forintra csökkent, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 99 forinttal, 2,41 százalékkal 4200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1656,45 ponton zárt pénteken, ez 16,11 pontos, 0,98 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!