A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, minden vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest. A vezető európai értéktőzsdék mérsékelten mozduló indexekkel nyitottak, majd a nap folyamán jelentős eladói nyomás bontakozott ki. A rossz nemzetközi hangulatot a magyar piac is megérezte, a BUX 2,45 százalékkal esett, valamennyi blue chip gyengült, a legnagyobb mértékben az OTP.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 3,04 százalékkal volt az előző záróértéke alatt a keddi kereskedés utolsó percében, és a többi meghatározó index is jelentősen esett.

A befektetők aggódva várják a Volkswagennel kapcsolatos fejleményeket, a társaság részvényei kedd délután öt órakor 107,25 eurón forogtak a frankfurti tőzsdén, 18,87 százalékkal a hétfői 132,20 eurós és közel 34 százalékkal a pénteki 162,40 eurós záróértékük alatt. A botrány szele megcsapta a többi nagy európai autógyártót is.

A New York-i tőzsdén több mint 1 százalékos mínuszban nyitottak a főbb indexek a csökkenő nyersanyagárak és a romló kínai gazdasági kilátások miatti aggodalmak hatására.

A Mol árfolyama 260 forinttal, 2,02 százalékkal, 12 605 forintra mérséklődött, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 4,22 százalékkal, 5226 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,55 százalékkal, 381 forintra gyengült, forgalma 317,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 63 forinttal, 1,41 százalékkal, 4410 forintra csökkent, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1610,32 ponton zárt kedden, ez 8,51 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!