Ezért vette meg az állam a Rábát

Elsősorban a gépipari tevékenység volt az, amely stratégiai szempontból indokolttá tette az állam részéről a Rába megvásárlását - mondta Polacsek Csaba, a cég felügyelő bizottságának új elnöke a Napi Gazdaságnak.
Lovas-Romváry András, 2012. június 19. kedd, 13:25

A gépipari tevékenység volt az, ami stratégiai szempontból jelentőséggel bírt az állam részéről a Rába megvásárlásánál - mondta Polacsek Csaba, az MNV Zrt. főigazgatója, a Rába Nyrt. frissen megválasztott felügyelő bizottsági elnöke a gépipari cég rendkívüli közgyűlése után. A társaság jelentős ingatlanvagyona a tranzakcióban nem játszott szerepet. Az új tulajdonos képviselői egyelőre a menedzsmenttel közösen áttekintik a cég működését, s ezután születhet döntés arról, hogy szükség van-e változásokra a Rába stratégiájában.

Polacsek szerint az új tulajdonosi struktúra rugalmasabb döntéshozatalt tesz lehetővé a cég számára, hiszen nem több eltérő érdek által vezényelt pénzügyi befektetővel kell a menedzsmentnek egyeztetnie stratégiai kérdésekben, hanem egy meghatározó tulajdonossal. Arról, hogy az állami tulajdonos pontosan milyen módon tudná segíteni a cég működését egyes területeken, egyelőre nincs konkrét elképzelése, erről a cég tevékenységének áttekintése után határozhatnak. Egyik ilyen terültet lehetne a Rába járműgyártási tevékenysége, azonban Polacsek szerint ameddig a közösségi közlekedés átszervezésével kapcsolatban még nincs kialakult koncepció kormányzati részről, addig korai lenne erről beszélni.

A társaság tőzsdei kivezetése változatlanul nem szerepel napirenden - erősítette meg az MNV Zrt. korábbi álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK