Ezt a két hazai bankot veheti meg az OTP

Bankok felvásárlására és kisebb, külföldi érdekeltsége megerősítésére készül az OTP, a vállalatcsoport mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés piacán tovább szeretne terjeszkedni, folytatva az elmúlt 3 év tendenciáját - derült ki az OTP Bank Nyrt. első negyedéves számait bemutató tájékoztatón.
Korányi G. Tamás, 2013. május 14. kedd, 11:21
Fotó: Napi.hu

Az OTP Bank Nyrt. negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján továbbra sem derült ki hivatalosan, melyik hazai két bank megvásárlásáról tárgyal, de Bencsik László, a pénzintézet vezérigazgató helyettese (képünkön) az akvizícióval kapcsolatban elmondta, hogy alapvető kérdés az ár, s az OTP - amelynek tőzsdei kapitalizációja szintén nem éri el az 1536 milliárdos könyv szerinti értéket - értelemszerűen könyvérték alatt szeretne vásárolni. A konkrét árat ugyanakkor a piaci helyzet és a kilátások nagyban befolyásolják. - Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hétfő este az InfoRádióban mondta el, hogy a társaság két bank megvételére készül, egyik esetben már az utolsó fázisban vannak az egyeztetések, míg a másiknál írásos ajánlatra került sor.

Az OTP tőkehelyzete (6 milliárd euró felett van a likviditási tartalék) azonban két hazai pénzintézet megvételét is lehetővé tenné. (Megfigyelők körében a CIB és az MKB neve hangzik el a leggyakrabban, és emellett a külföldi terjeszkedés sem került le a napirendről, itt elsősorban valamelyik kisebb, déli bankjuk pozíciójának erősítése jöhet szóba.)

Az OTP mind a hazai lakossági, mind a vállalati piacon szeretne terjeszkedni, folytatva az utóbbi 3 év tendenciáját, amikor negyedével nőtt a piaci részesedése a magyar bankszektorban. A pénzintézet idén 2-3 százalékkal növekvő hitelkihelyezéssel számolt, ám ezek az első negyedévben összességében 1 százalékkal, Magyarországon éves szinten 2 százalékkal csökkentek.

Bencsik László a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, ha sikerül növelni a hitelállományt és a forint tovább erősödik, a 90 napon túli nem teljesítő hitelállomány 20 százalék körül tetőzhet - az első negyedévben a mutató 19,1 százalékról 19,9 százalékra nőtt különösen az orosz áruhitelek behajtási nehézségei miatt.

Az OTP ma hajnalban a várakozásoknál jobb, 11,23 milliárd forintos konszolidált adózott eredményt jelentett az első negyedévre, az eredményről itt olvashat részletesen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK