Tavaly ősszel zajlott az ALTEO részvénykibocsátása. Hogyan jellemezné az azóta eltelt időszakot?

Összességében a tervek szerint alakultak a dolgaink, a hangsúlyosabb tőzsdei jelenlét, a sikeres IPO meghozta, amit vártunk tőle: a friss tőke bevonása mellett ismertségünket és üzleti kapcsolatainkat is segítette, hiszen adott egy komoly presztízst a vállalatnak, ráadásul a külső üzletfelek számára csökkenti a kockázatot az ezzel együtt járó transzparencia.

Ugyanakkor a kibocsátással nem ért véget a teljesítendő, illetve támogatandó célok sora. Többek közt szeretnénk, hogy a részvények forgalma idővel fokozatosan növekedni tudjon ezzel is segítve a meglévő és potenciális befektetők, részvényesek minél szélesebb körének jövőbeli döntését az ALTEO részvényekbe történő befektetést illetően. Jelenleg a szakmai munka mellett ezen dolgozunk gőzerővel.

Mit tesznek ennek érdekében?

Amennyiben megnézzük az utóbbi éveket, úgy azt láthatjuk, hogy a BUX Index szépen emelkedett, sok pénzt lehetett keresni a tőzsdén. Ugyanakkor a magyar pénzügyi kultúrában a szervezett tőkepiacnak bőven van még tere fejlődni. Az állampapíroknak van egy erős elszívó hatása, főleg ha a lakossági befektetőket nézzük. Egyelőre tehát az a jellemző, hogy a befektetők inkább a biztonságra mennek, még akkor is, ha ezáltal sokszor kevesebb profitot tudnak realizálni.

Kovács Domokos: A tőzsdével is lehet jól keresni

Ennek ésszerű keretek között történő megváltoztatása közös feladata a BÉT-nek és a kibocsátóknak, meg kell adni a sikerélményt a befektetőknek, hangoztatni azt, hogy nemcsak bukni lehet a tőzsdével, de jelentős profitot is el lehet érni, természetesen a megfelelő hosszú távú piaci szemlélet elsajátításával. Jó példa erre az Alteo maga is, melynek részvényeivel három éve még 2000 forint körül lehetett kereskedni, ma pedig már 5000 környékén van az árfolyam. Három év alatt ez azért szép hozam.

Elégedettek a jelenlegi részvényárral?

Az árat mindig a piac határozza meg, a menedzsment feladata elsősorban a stratégia felállítása és sikeres végrehajtása, de természetesen örülnék, ha a részvényesi érték még inkább ki tudna teljesedni és tovább bővülne a szereplők köre, szerintünk a potenciál benne van. Az IPO-t követően a tevékenységünk két fő területre fókuszált. Egyrészt próbáljuk a bevont forrásokat a lehető legjobb módon elkölteni, másrészt eredményesen működtetni a meglévő portfóliót. Előbbi részeként azt vállaltuk a befektetők felé, hogy az elkövetkező 3 évben 10-15 milliárd forint között költünk különböző befektetési, beruházási projektekre és időarányosan egyelőre jól állunk, hiszen augusztus folyamán 10 milliárd forintnyi projektlehetőség feltételrendszerét fogadta el az igazgatóság.

Az egyik fő irány most egyértelműen a napenergia, hiszen úgy látjuk, hogy amellett, hogy szabályozói oldalról úgymond letisztult a kép, a napenergia-termelő egységek ára is olyan alacsony szintre esett, hogy azok már egy tőzsdei befektetői hozamokat nyújtani próbáló cég számára is vonzóak. Ugyanakkor nem ragadunk le ennél az egy területnél, több más projektünk is van, legyen szó depóniagázról, erőmű-korszerűsítésről, vagy éppen olyan kutatás-fejlesztési projektről, melynek segítségével jelentősen mérsékelni tudnánk a megújuló energiák időjárás okozta volatilitását az energiatárolási képesség optimalizálása, az energiatermelő képességünk vezérlése hatékonyságának további javítása révén. Az idén nyertünk egy ilyen 1 milliárd Ft körüli K+F+I projekthez közel 500 milliós állami támogatást is.

Abban bízunk, hogy ez a beruházási program, ami most már egyre inkább zöldmezős fejlesztéseket jelent, a jövő év végére, a beruházások elkészültével, üzembe lépésével termőre fordul, ami lökést adhat a a további növekedésnek, javítja majd az eredménytermelő képességünket, amely remélhetőleg a részvényárban is tükröződni fog. . Amennyiben ez megvalósul, úgy elképzelhető, hogy a korábbi terveinknél hamarabb kerülhet sor egy újabb tőkebevonási körre.

Jöhet a másodlagos részvénykibocsátás, vagy esetleg kötvényben gondolkoznak?

Azt, hogy kötvény-, vagy részvénykibocsátás lesz, majd az adott időpontban kell eldönteni. Tény, az intézményi piac jelenleg inkább a kötvények iránt érdeklődik, míg a lakossági piac jellemzően bizalmatlan még a magyar kis- és közepes tőzsdei történetekkel szemben. De ez az elkövetkező másfél-két évben jelentősen változhat, ezen nagy erőkkel dolgozik a tőzsde vezetése is, mi meg a magunk részéről törekszünk minél sikeresebben megvalósítani az IPO során a befektetők felé kommunikált stratégiánkat. Szóval egyik lehetőséget sem zárnánk ki, de erről csak az adott tőkepiaci helyzet függvényében tudjuk majd a végső döntést meghozni, természetesen mindig szem előtt tartva a befektetőink érdekeit.

A kisbefektetőket hogyan lehetne megszólítani?

Ez kétség kívül komoly feladat, a legfontosabb, hogy a cég fundamentumai, azaz a "vas" és a működés, rendben legyenek, és úgy gondolom, hogy ez nálunk nem probléma. Emellett szintén alapvető elvárás, hogy minél könnyebben kereskedhető legyen a részvény. Ennek érdekében lesz novemberben egy rendkívüli közgyűlése az Alteónak, mely során felvetjük majd a részvényfelosztás lehetőségét. Magyarán megnyolcszoroznánk a részvények számát. Ez alapvetően azt a célt szolgálja, hogy minél kisebb címletben lehessen ALTEO-részvényt vásárolni, tehát a jelenlegi 5000 forint körüli érték helyett, nagyjából 600 forint legyen egy részvény ára.

Ez egy kis lépés, ám úgy gondoljuk, hogy ezáltal javulhat a részvényeink likviditása, ami pedig segítheti a piacot, a részvényesi érték maximalizálásában.

Kovács Domokos: a lakossági kisbefektetők felé nyitna az ALTEO

A kisebb befektetők megszólításában úgy gondolom, fontos feladat hárul a transzparenciára is. Az ALTEO ügyfelei főképp nagyvállalatok, nincs olyan termékünk, ami a lakosság számára is ismert lenne, így számukra nehéz beazonosítani a céget. Éppen ezért növelnünk kell nemcsak az átláthatóságunkat, de a közérthetőségünket is. Ennek keretében nemrég kiadtuk az első fenntarthatósági jelentésünket, megújítottuk a honlapunkat, illetve számos prezentációval is próbáljuk közelebb hozni az ALTEO-t a kisbefektetőkhöz. Ide tartozik még a november elején tartandó közgyűlésünk másik témája is, amiben tájékoztatást adunk részvényeseinknek az ALTEO cégstruktúra átalakítási terveiről. Ezek a tervek a cégstruktúra további egyszerűsítését, transzparenciájának további növelését és ezáltal vállalatirányítási gyakorlatunk hatékonyságának további javítását szolgálják. A kisbefektetők megszólítását segítheti az osztalékfizetés is, amit az elmúlt két évben megtettünk és terveink szerint a jövőben is alkalmazni fogunk.

Mit vár a következő egy évtől?

Ahogy említettem, remélhetőleg elkezdenek beérni a most eldöntött és elindított beruházások, illetve - ellentétben az idei első félévvel - ezt a külső tényezők is, mint az időjárás, segíteni fogják. Amennyiben pedig az új beruházások révén a stratégiánk időarányos részét meg tudjuk valósítani és emellett, többek között a fentiekben ismertetett forgalomélénkítést célzó lépések eredményeként is, a befektetők az elvárt, vagy afeletti hozamot könyvelhetnek el, már elégedettek leszünk.

A cikk megjelenését az ALTEO Nyrt. támogatta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!