Jászai Gellért az MKB Bank tőzsdei terveiről és a jövőjéről szólva kiemelte: az MKB jelentős átalakuláson ment át az elmúlt két év során az új menedzsment irányításával, egy tartósan veszteséges bankból egy határozott jövőképpel rendelkező, nyereséges intézmény született. Az elnök-vezérigazgató szerint imponáló az a stratégiai cél is, hogy az MKB középtávon, 3-5 éven belül a három legnagyobb univerzális hitelintézet egyikévé váljon Magyarországon - írja az MTI.

A Konzum Nyrt. csütörtökön jelentette be, hogy a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. (Mészáros résztulajdonában álló cég)  átveszi a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től. A tájékoztatás szerint a Metis az MKB 45 százalékát tulajdonolja, így az ügylet lezárásával a tulajdonosi jogok gyakorlójaként a Konzum Befektetési Alapkezelő ezzel azonos mértékű befolyást szerez Magyarország ötödik legnagyobb bankjában. Jászai szerint az MNB jóváhagyására váró ügylet azért is jelentős, mert a Konzum Befektetési Alapkezelő által kezelt alapok értéke meghaladja majd a 60 milliárd forintot.

Jászai elmondta: a Konzum Nyrt. a pénz és tőkepiacokon, illetve a turizmusban keres befektetési lehetőségeket a közép-kelet-európai régióban. A döntést a magyar nagy bankok - például az MKB - 2016-os kiemelkedő nyereségével indokolta. Az MKB tavaly hat év után először nyereséges lett, az idei első negyedévet pedig 8,5 milliárd forintos adózott eredménnyel zára - tette hozzá. Szerinte a magyar bankszektor erősödik, köszönhetően Magyarország kedvező gazdasági teljesítményének és a stabilizálódott gazdasági környezetnek. Rámutatott: növekszik a hitelfelvételi kedv, a hitelállomány, és dinamikusan bővül az újonnan kihelyezett folyósítások állománya is.

Jászai Gellért a tőkearányos megtérülésről szólva kiemelte: az MKB 10 százalék körüli tőkearányos megtérülésre lehet képes, szerinte rengeteg értékteremtő fejlesztés van folyamatban a pénzintézetnél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!