A legaktívabban forgalmazott ezüst határidős ügyletek 2,1 százalékkal magasabban, 25,922 dolláros unciánkénti áron zártak csütörtökön, aztán pénteken a nyitáskor tovább emelkedett az árfolyamuk. Ráadsául csütörtökön a First Majestic Silver bányászati ​​társaság amerikai tőzsdén jegyzett részvényei is 21 százalékos pluszban fejezték be a napot. Az iShares Silver Trust, egy népszerű, ezüsthöz kötött tőzsdei alap szintén megugrott.

Az ezüstárak az elmúlt hetekben általában stabilan együtt mozogtak a többi nemesfémmel, amelyek jóval a tavalyi nyári rally során elért többéves csúcs alatt voltak. De a csütörtöki nyereség egy ponton visszaszorította az ezüstöt a közel nyolcéves csúcs közelébe, ami rávilágít arra, hogy az elmúlt időszakban alulárazhatták.

A lépések azt mutatják, hogy igazuk volt azoknak az elemzőknek, akik látva, hogy a reddites kereskedők irreálisan megdrágították a GameStop papírjait, valamint az AMC Entertainment Holdings részvényeit, arra számítottak, hogy ezek a kezdeti felívelés után új célpontot, valamilyen valódi értékkel bíró, de olcsóbb eszközt keresnek majd.

Közben viszont az ezüst is alulárazottnak tűnt, ahol a hedge fundok erős shortpozíciókat vettek fel, látva, hogy a nemesfémek piaca nem tér emelkedő pályára. A Redditen ez sem maradt észrevétlen, és a trollfórumozó kisbefektetők rástartoltak az ezüstre, de melléjük sorakozott néhány alapkezelő is.

Megint nekimentek a shortosoknak

Rövid szorítás akkor fordul elő, amikor a short ügyfelek kölcsönvesznek egy eszközt, eladják és megpróbálják visszavásárolni alacsonyabb áron. Ha az eszköz ára meredeken emelkedik, a short ügyfelek kénytelenek magasabb áron vásárolni, hogy minimalizálják veszteségeiket, és "kiszoruljanak" a piacról. Pontosan ezt jelezte a WallStreetBets egyik népszerű felhasználója, aki a GameStop után az ezüst kereskedelmét jelölte ki új célpontnak, a művelet pedig az első nap működött is.

A Reddit-bejegyzésben arra hivatkozott a blogger, hogy a JPMorgan szerint is az egyik legnagyobb árleszorítási művelet zajlott eddig a piacon, valamint kiemelt pár, a mindennapi befektetők számára elérhető részvényt is. Figyelemre méltó, hogy az ezüst határidős árfolyamok el is indultak felfelé a felhívással együtt - írja a WSJ.

Közben viszont a nemesfémpiac ismert kereskedői is felfigyeltek az ezüstre, mint biztonságosabb eszközre, ami jó lehetőségeket tartogat most. Peter Schiff, az Euro Pacific Capital vezérigazgatója ki is emelte, hogy a Reddit fórumozói egyre okosabbnak tűnnek: az ezüstbányászatban utazó cégek jó értékkel bírnak, nem olyan lufik, mint az AMC vagy a GameStop. "Az ezüst részvények valójában olcsók és jó befektetési értéket képviselnek" - mondta Schiff.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!