Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Komoly reneszánszukat élik a kisebb részvények a Budapesti Értéktőzsdén. Mióta Mészáros Lőrinc részesedést szerzett év elején a két tőzsdén jegyzett társaságban, az Opusban és a Konzumban, a befektetők szinte az összes kisebb, alacsony közkézhányaddal és kisebb forgalommal bíró részvény árfolyamát feljebb hajtották a piacon.

Az alábbi táblázat a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények árfolyamváltozását mutatja az elmúlt egy évben, osztalékokat is figyelembe véve. Azt, hogy komoly bikapiac tombol Budapesten, jól mutatja, hogy a 36 részvényből mindössze három árfolyama csökkent az elmúlt egy évben (ezek közül a Waberer's részvényeit csak nyáron vezették be a parkettre, az elkülönített részvények árfolyam alakulását nem néztük).

A tíz legnagyobb árfolyam-emelkedést bemutató papír mindegyike egy éve "kis részvénynek" minősült, közülük a legrosszabbul teljesítő is 80 százalékos árfolyam emelkedésen van túl egy év leforgása alatt. Az első tíz helyezett között ráadásul van olyan cég is, amely masszívan veszteséges, sőt még csak komoly árfolyam emelkedésre okot adó hivatalos információ sem látott róla napvilágot. Eközben az árfolyam emelkedés alapján felállított rangsor végén, vannak olyan cégek is, amelyeknek komoly eredményjavulást sikerült felmutatniuk az elmúlt években, vagy éppen megbízhatóan magas osztalékfizetési hányaddal rendelkeznek, s így egy konzervatívabb befektető elvileg joggal gondolhatta úgy egy évvel ezelőtt, hogy érdemes lehet belőlük egy a mostanihoz hasonló bikapiacon tartania belőlük.

RészvényEgyéves hozam (%)
Konzum4218,5
Kartonpack1347,5
Opus559,6
Nordtelekom328,6
Őrmester180,4
Appeninn144,3
BIF139,1
Altera122,8
Csepel122,6
Futuraqua81,0
CIG46,8
Graphisoft Park46,6
EHEP45,2
OTT144,1
Mol42,9
OTP39,2
Kulcssoft37,1
Állami Nyomda34,5
Forrás-T27,0
Masterplast23,2
Pannergy18,7
Enefi16,4
Plotinus13,7
Forrás-OE11,7
Richter10,1
Alteo9,6
FHB9,4
Elmű9,1
Rába6,6
Émász6,1
Nutex5,9
Mtelekom5,1
Zwack4,3
Waberer's-2,4
Dunahouse-4,2
4IG-14,1
Forrás: bet.hu

A kis papírok népszerűségét jól mutatja, hogy részesedésük is jelentősen megnőtt a Budapesti Értéktőzsde forgalmából, amint arra a portfolio.hu elemzése nemrég rámutatott.

A BÉT történetében volt már hasonló periódus nem egyszer, amikor a befektetők szinte bármit hajlandóak voltak megvásárolni, ami be volt vezetve a tőzsdére és kereskedni lehetett vele. Hasonló euforikus időszakot át lehetett már élni például az 1998-as orosz válságot megelőző egy-két év folyamán, de a 2004-ben indult és az amerikai hitelválság kirobbanásáig tartó időszakban is elérte már egyszer a láz a BÉT kisebb cégeit.

Venni helyett eladni?

A jelenség a tőzsdei szakirodalomban nem ismeretlen. A nélkül, hogy bármelyik BÉT-en jegyzett részvényt minősítenénk, nézzük mit írnak erről a klasszikus. Charles Dow, a Wall Street Journal megalapítója és a róla elnevezett Dow-elmélet alapjainak lefektetője a bikapiacokat három szakaszra osztotta.  Ezek közül az utolsó, harmadik fázisról így ír:

"Végül következik a harmadik fázis, amikor a piac forr az aktivitástól és a tömeg is beözönlik a (brókercégek) termeibe. Minden pénzügyi hír kedvező, az áremelkedések látványosak és gyakran a napilapok első oldalára kerülnek és egyre növekszik az új kibocsátások száma. Ebben a szakaszban történik meg, hogy felhív a jó barátod, és vidáman megjegyzi: Figyelj, látom hogy megy fel a piac! Mit kéne szerinted venni? Mindezt megfeledkezve arról, hogy már legalább jó két éve mennek fel az árak, méghozzá annyit, hogy az igazán jó kérdés az lenne: Mit lenne jó eladni?

Ennek a szakasznak az utolsó fázisában, amikor még mindig emelkedik a spekuláció, a forgalom is emelkedik, azonban egyre gyakrabban tűnnek fel az "üres zsebek"; a "kutyákat és a macskákat" (alacsonyan árú, befektetési értékkel nem bíró részvények) is felkapják, ugyanakkor egyre több és több, jobb befektetési minősítéssel bíró részvény nem tudja követni az emelkedést."

Az ezután következő medvepiacot Dow szintén három fázisra osztja. Ennek az utolsó fázisáról írja: "...A kutyák és macskák az első két fázisban már az előző bikapiacon elért nyereségük gyakorlatilag teljes egészét elveszíthetik..."

A "kutyák és macskák" kifejezés magyarázataként az Investopedia a következőket írja: A Kutyák és macskák szleng kifejezés az olyan spekulatív részvényeket jelenti, amelyeknek rövid, vagy gyanús historikus adataik vannak árbevételre, nyereségre, osztalékra és továbbiakra vonatkozóan. A kifejezés eredete arra vezethető vissza, hogy az alulteljesítő részvényeket gyakran kutyáknak hívta a szakzsargon. Egy bikapiacon az elemzők gyakran mondják azt, hogy minden felmegy, még a kutyák és macskák is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!