A Meta zuhanása - amely a vártnál gyengébb bevételi előrejelzésen alapult - felülmúlta az Apple korábbi rekordját, amikor is 182 milliárd dollár piaci értéket veszített 2020 szeptemberében. A Facebook-anyacég értékcsökkenése azért következett be, mert a vállalat a jelenlegi üzletágai - például a Facebook, az Instagram és a WhatsApp - mellett a metaversum, egy új technológián alapuló virtuális világ felé tekint. Mark Zuckerberg vezérigazgató szerdán jelentette be, hogy a Meta 2021-ben 10 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelt el, ami a Meta metaversusba való befektetésének tudható be - írja a CNBC.

A tőzsde történetének hét legnagyobb zuhanása mind az elmúlt két évben történt, mivel az Apple, a Microsoft, a Tesla és az Amazon felduzzadt az értékelésben. 2020 előtt a legnagyobb esést a Facebook produkálta - 119 milliárd dolláros csökkenést 2018-ban. Ez szintén azután következett be, hogy a Facebook az elemzői becsléseknél alacsonyabb bevételt prognosztizált.

Viszont a Facebook-bukás két okra vezethető vissza: a jelentés szerint először fordult elő, hogy a Meta-platformokon a felhasználói bázis egy negyedéven belül zsugorodott volna, valamint az Apple tavaly áprilisi adatvédelmi frissítése erősen lehúzta a cég hirdetési bevételeit. 

Más közösségi médiavállalatok is nagyot buktak szerdán és csütörtökön, ami rávilágított, hogy a célzott hirdetésekre épülő modellnek több gyengesége van. Miután az Apple lekorlátozta, hogy az applikációkat elhagyva mennyire követhetik a felhasználókat a közösségi médiás cégek, jelentősen visszaestek a bevételeik. A csütörtöki kereskedésben a Meta Platforms 22 százalékot, a Snapchat 18, a Twitter 8, a Pinterest pedig 11 százalékot esett - írja a Market Insider.

Az Apple adatvédelmi frissítésének piaci hatásairól szóló jelentés szerint a Meta értéke 169 milliárd dollárral csökkent 2021. április 26. óta. Hasonlóképpen a Snap 50 milliárd dollárral, a Twitter 26 milliárd dollárral, a Pinterest pedig 33 milliárd dollárral esett. A Snap, a Twitter és a Pinterest esetében ezek a veszteségek a korábbi piaci értékük mintegy felét jelentik, ami elképesztő csökkenés.

De a lépés még a Google-t is kikezdte: rengeteget veszített a cég hirdetési üzletága az Apple szigorításán. Viszont a társaság más stratégiával reagált, mint a Facebook, inkább maguk is olyan lépéseket tettek, amelyek megzavarják a reklámipart. A múlt hónapban a Google bejelentette egy javaslatát arra vonatkozóan, hogy a Chrome, a világ legszélesebb körben használt webböngészője hogyan szüntethetné meg a hirdetések kiszolgálására szolgáló hagyományos nyomon követési mechanizmusokat. Bemutatott egy új rendszert, a Topics-ot, amely a felhasználó utolsó három hetes webböngészési előzményei alapján tájékoztatná a hirdetőket a felhasználó érdeklődési területeiről - például "fitnesz" vagy "autók és járművek" - emlékeztet a New York Times.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!