Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Faktoring Szövetség 18 tagvállalata a hazai faktoring piac mintegy 90 százalékát jelenti.

A forgalom bővülésénél is nagyobb ütemben nőtt a vállalatoknak nyújtott finanszírozás volumene, az idei első féléves 286 milliárd forintos finanszírozás a tavalyi első hathavihoz viszonyítva 35 százalékos növekedés. (Ez a mutató az adott időszak záró napján fennálló nyitott számlakövetelés állományt jelzi).

Az ügyfélszám is dinamikusan, 32 százalékkal nőtt; már 3276 vállalat vesz igénybe kereskedelmi faktoring szolgáltatást. A látványos növekedés ellenére ez a szám még mindig elmarad a 2009. évi válságot megelőző időszak ügyfélszámától - számolt be az MTI.

Tavaly Magyarországon a faktoring erősödött, amit jól mutat, hogy az éves faktoringforgalom meghaladta a GDP 5 százalékát. Az uniós államok 11 százalékos átlagát tekintve a hazai piac még jelentős fejlődési potenciállal rendelkezik.

A múlt évben a világ összesített faktoring forgalma az FCI (Factors Chain International) éves jelentése szerint 6 százalékkal, a 2017-es 2 598 milliárd 298 millió euróról 2 767 milliárd 67 millió euróra nőtt. Ezen belül az uniós tagállamoké, az európai gazdasági növekedést jócskán meghaladóan, 8 százalékkal bővült, az EU-n belül legdinamikusabban fejlődő régió a közép-kelet-európai.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!