A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,78 százalékkal, 25 016,46 pontra erősödött - írta az MTI a Reutersre hivatkozva. Az S&P 500-as mutatója 1,57 százalékkal gyarapodott, és 2681,36 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,2 százalékkal emelkedett, és 7183,08 ponton zárt.

A piacok hangulatát javította néhány kedvező vállalati eredménybeszámoló, valamint az, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve nem emelte meg az irányadó kamatot.

A McDonald's forgalma 4,4 százalékkal nőtt globálisan a december végével záródott három hónapban, ami jócskán felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 3,9 százalékos növekedést. A negyedéves bevétel várt mértékben, 3 százalékkal, 5,16 milliárd dollárra csökkent. Az adózott eredménye 1,42 milliárd dollár, részvényenként 1,82 dollár lett, ami duplája az egy évvel korábbi profitnak, ami 698,7 millió dollár, részvényenként 87 cent volt. A piac által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,97 dollár lett, nagyobb a szakértők által becsült 1,89 dollárnál.

Rekord bevételt és az előző évihez képest 24 százalékkal megugró adózott eredményt ért el a december 31-ével zárult 2018-as pénzügyi évében a Boeing - írta az MTI.  A repülőgépgyártó árbevétele 8 százalékkal rekordszintre, 101 milliárd dollárra emelkedett. A pénzügyi műveletek eredményei és az adózás után a Boeing 10,4 milliárd dolláros nyereséget jelentett, 23,6 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor. Az egy részvényre jutó eredmény 17,85 dollár lett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!