A részvényárfolyamok új csúcsokra emelkednek világszerte, miközben a Federal Reserve bejelentette: a nagy áremelkedést tápláló pénzeső véget ér, elkezdik lecsavarni a pénzbőséget okozó csapokat.

Amikor legutóbb hasonló bejelentést tett a Fed – még 2013-ban, Ben Bernanke jegybankelnöksége idején –, eladási hullám söpört végig a világ tőkepiacain, ezek azonban most meg sem rezdültek.

Felkészítették őket

A Fed keddi bejelentése szerint megkezdik a 2020 tavaszán a koronavírus-járvány okozta gazdasági mélyrepülésre válaszul beindított havi 120 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjuk csökkentését, úgy, hogy havonta 15 milliárd dollárral kevesebbet költenek erre a célra egészen addig, míg a program jövő nyáron végleg kifut. Ugyanakkor Jerome Powell elnök tegnapi tájékoztatóján igyekezett hűteni a kedélyeket, s jelezte, a Fed nem tervezi előre hozni első kamatemelésének időpontját.

A "tapering" azaz a pénzkínálat szűkítése ezúttal nem okozott "tantrumot", azaz felfordulást a piacokon, s ennek oka jórészt a jól menedzselt várakozásokban keresendő - írja összefoglalójában a CNNMoney.

A Powell vezetett jegybank már hónapok óta készíti fel a befektetőket arra, hogy az amerikai gazdaság növekedése tart, s emiatt hamarosan sor fog kerülni a kvantitatív lazítási program visszafogására. Amikor Ben Bernanke 2013 nyarán először szót ejtett, a piacot váratlanul érte a dolog, igaz az eladási hullám akkor sem elsősorban az amerikai részvénypiacot érintette, hanem a kötvényeket és a feltörekvő piaci eszközöket.

A piacot ráadásul megerősítette a kamatemeléssel kapcsolatos kommentár abban a hitében, hogy a Fed egyelőre hagyja, hogy a kívánatosnak tartott szintnél magasabb legyen az infláció, mielőtt kamatemelésbe kezdene. Ebben persze nem kis kockázat rejlik, azonban az amerikai monetáris politika irányítói változatlanul ragaszkodnak az elképzeléshez, amely szerint jövőre az ellátási láncokban jelentkező feszültségek enyhülhetnek és a munkaerőpiac feszessége is csökken, s ezáltal kisebb lesz az inflációs nyomás is. Azaz ha majd megindul a kamatemelés, az is lassú és fokozatos lesz, nem pedig hirtelen és agresszív.

Megrendülő bizalom

A Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérése szerint a befektetők mindenesetre a korábbiaknál hamarabb várnak kamatemelést. Míg szeptemberben a konszenzus 2023 februárra tette ezt, most már jövő november látszik szerintük a legvalószínűbbnek.

A felmérés azt is megmutatta, hogy – ha szép lassan is, de – kezd megrendülni az infláció átmenetiségébe vetett bizalom. A szeptemberi 28-ról októberre 36 százalékra nőtt ezen befektetők aránya.

A többség azt várta, hogy ha bejelentik a kötvényvásárlási program befejezését, akkor az magasabb volatilitáshoz, erősödő dollárhoz és növekvő hitelkockázati felárakhoz vezet majd a piacon. A dollár első reakcióként valóban erősödni kezdett a többi devizához képest a döntés bejelentése után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!