A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 310,74 ponttal, 1,77 százalékkal 17 264,01 pontra esett vissza.

Az S&P 500-as mutató 39,92 ponttal, 1,95 százalékkal csökkent, és 2012,31 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 111,71 pontot, 2,21 százalékot zuhant, és 4933,47 ponton zárt.

Nemcsak az olaj, a kamatemelés is aggodalmat okoz

Kereskedők szerint a lejtmenetért elsősorban a kőolaj áresése a felelős. A kőolaj ára hét éve legalacsonyabb szintre zuhant a növekvő túlkínálat miatt. A jelenlegi helyzet csak romolhat, ha beigazolódik a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) az a pénteken ismertetett előrejelzése, amely szerint az olajtúlkínálat tovább nőhet, mert mérséklődik a kereslet, az OPEC pedig nem mutat hajlandóságot a termelés visszafogására.

A befektetők bizonytalanságát erősíti, hogy a jövő héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot emelhet, először 2006 júniusa óta. Az egyik elemző azt mondta, hogy ha a Fed mégsem emelne kamatot, akkor ez azt jelentené, hogy a jegybank szerint nem elég erős lábakon áll a gazdaság.

Rontotta a befektetők hangulatát a gyengülő kínai jüan is, ami különösen az ázsiai országba exportáló cégeknek okoz komoly gondot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!