Felemás napot zárt Európa

A főbb nyugat-európai értéktőzsdék felemás napot zártak hétfőn.
NAPI, 2011. február 14. hétfő, 18:21

Míg Londonban és Párizsban hajszálnyit gyengültek az irányadó indexek, addig Frankfurtban valamivel nagyobb emelkedés volt.

Mindemellett az összeurópai FTSE Eurofirst 300 index két és fél éves csúcsra emelkedett.

A szektorok között jól szerepeltek a bányacégek - részben a meglepő kínai importbővülés hatására is, aminek a réz drágulásában is lehetett szerepe.

Kedvezően befolyásolta az árfolyamokat az a hír, miszerint Japán gazdasága a vártnál kisebb mértékben csökkent a legutóbbi negyedben.

Gyengélkedtek ugyanakkor többnyire a pénzügyi szektor részvényei. Ezzel együtt a Credit Suisse egy jelentősebb kötvényértékesíti hírre komolyabban drágulni tudott.

Az egyes papírok között a jelentősen javuló profitvárakozásáról beszámoló Hochtief, a JP Morgan Chase elemzői fókuszlistájára fölkerülő Carrefour, illetve a Citigrouptól kedvező besorolást kapó BASF is jócskán drágult.

Rosszul szerepelt viszont a Nokia papírja, miután több negatív kicsengésű elemzői komment jelent meg a Microsofttal kötött partnersége kapcsán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK