Felfelé mozdult az USA

Az előző napi veszteséges zárás után indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai részvénypiacokon.
Dzindzisz Sztefan, 2018. február 22. csütörtök, 15:56
Fotó: Reuters

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,23 százalék, az S&P-500 index 0,41 százalék, a Nasdaq Composite index 0,50 százalék emelkedést mutatott - számol be az MTI.

A csütörtöki kezdésre a jelek szerint a részvénypiacok már túltették magukat azon az aggodalmon, amit a monetáris politikának a szerdán este közzétett Fed-jegyzőkönyvből kiolvasható szigorodása keltett a nem fix hozamú értékpapírok befektetői körében. A Fed monetáris döntéshozó testülete által felvázolt bizakodó növekedési és célkövető inflációs kilátások alapján szinte már biztosra vehető a dollár-alapkamat újabb megemelése márciusban.

Az amerikai tőzsdék nyitásakor az európai értékpapírpiacok többsége veszteségben járt, London közel egy százalékkal volt mínuszban, Frankfurt fél százalékkal, Párizs pedig 0,1 százalékkal. A nagyobb tőzsdék közül csak Madrid mutatott némi nyereséget, 0,2 százalékosat. (Budapest is mínuszban.)

Az olaj ára emelkedett csütörtökön, a Brent 0,21 százalékkal hordónként 65,56 dollárra, a WTI 0,32 százalékkal 61,88 dollárra.

A dollár gyengült, az arany ára kissé csökkent. Az eurót 0,33 százalékkal jegyezték erősebben 1,2323 dolláron. A határidős piacon az arany legközelebbi kontraktusának a jegyzése 0,24 százalékkal unciánként 1328,90 dollárra ment le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK