Felfokozott hangulat volt Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 532 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 38 198 ponton zárt szerdán - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. november 7. szerda, 18:53
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma 22,3 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 csatornán elmondta, nagyon jó a hangulat a piacokon, eléggé pozitívan fogadták az amerikai félidős választások eredményeit. Szerdán a nyitás után 1 százalék feletti pluszban volt a három fő amerikai részvényindex. Jó hangulat volt Európában is, a nyugat-európai tőzsdék 1 százalék körüli emelkedéssel tudtak zárni. A magyar tőzsdén az összes blue chip erősödött, közülük is kiemelkedett az OTP 3,4 százalékos emelkedésével. Hozzátette, a felfokozott hangulat a magyar piacon annak is betudható, hogy szerdán jelent piaczárás után a Magyar Telekom, és a Richter valamint az OTP is a héten teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2988 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 3,40 százalékkal 10 950 forintra nőtt, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal 405 forintra emelkedett, forgalma 571,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,92 százalékkal 5500 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK