Rendkívüli közgyűlést tart hétfőn a győri Gardénia Nyrt., a közgyűlésen hozandó határozatra tekintettel a társaság kérte a részvényei tőzsdei kereskedésének felfüggesztését a hétfői napra. Az igazgatóság az elgondolások szerint csődeljárás keretében rendezné a cég gazdasági és pénzügyi helyzetét, ezért ennek lefolytatására tesz javaslatot a közgyűlésnek. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az igazgatóság felszámolási eljárásra tesz indítványt. A Gardénia a korábban közzétett közgyűlési előterjesztésekben közölte, hogy a vagyoni értékű jogokkal kapcsolatban tárgyalás van folyamatban. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy a tárgyaló partnerek között van a lakástextiliparban tevékenykedő, magyarországi székhelyű, de a környező országokban is érdekeltségekkel rendelkező Rovitex Hungária Kft., amely a márkanév megmentéséhez nyújtana mentőövet a Gardéniának. Gardénia a márkanév mellett a meglévő gépeket, eszközöket is értékesítené. Az egykor jelentős mennyiségű függönyt előállító vállalkozás gyártással ma már nem foglalkozik, árbevétele kereskedésből származik. A cég a 2007-es évet 163 millió forint konszolidált, adózott veszteséggel zárta, míg 2006-ban 431 millió forint volt a vesztesége. A cég árbevétele 1,542 milliárd forint volt tavaly, 3,3 százalékkal magasabb a 2006-os 1,493 milliárd forintnál. A tavalyi árbevételből 631 millió forint ingatlanértékesítésből származott, ezt a bevételt figyelmen kívül hagyva a cégcsoport értékesítése 39 százalékkal csökkent. Az áprilisban tartott éves rendes közgyűlés a cég jegyzett tőkéjét 240 millió forintról 24 millióra szállította le. A tőkeleszállításra azért volt szükség, mert a társaság saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke kétharmada alá csökkent. A cég mérleg szerinti saját tőkéje 2007 végén 54 millió forint, míg egy évvel korábban 314 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!