A londoni FTSE-100 mutató 0,38 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,15 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,14 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,78 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,83 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,17 százalékkal esett.

A nap vesztesei az autóipari vállalatok voltak, a szektor teljesítményét tükröző alindex 2 százalék körüli mértékben csökkent.

A befektetőket megrémítő események Kínában kezdődtek. A kínai kormány bejelentette, hogy mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai importárura vet ki 5-10 százalékos pótvámot a kínai árukra kirótt legutóbbi amerikai büntetővámokra válaszul, és ismét hatályba lépteti az amerikai gépjárművekre vonatkozó 25 százalékos, illetve a járműalkatrészekre vonatkozó 5 százalékos pótvámot.

Erre Donald Trump amerikai elnök egy sor Twitter-üzenetben azt ígérte, hogy még péntek este válaszol a kínai döntésre. Az amerikai vállalatokat felszólította, hogy azonnal kezdjék el keresni Kína alternatíváját, ideértve a termelés hazahozatalát. Egyúttal utasítja a szállítással foglalkozó vállalatokat, köztük a FedExet, az Amazont, az UPS-t és a Post Office-t, hogy állítsák le az évente mintegy százezer amerikai életét kioltó fentanil, egy kábító fájdalomcsillapító eljuttatását az Egyesült Államokba.

Nem kedvezett a hangulatnak az sem, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke pénteken a fejlett országok jegybankárainak a wyomingi Jackson Hole üdülőhelyen rendezett évi rendes monetáris konferenciáján tartott beszédében nem tett olyan utalásokat, amelyekből következtetni lehetne a következő kamatcsökkentés időpontjára és mértékére. Ehelyett megismételte azt a korábban többször hangoztatott mondatot, miszerint a helyzetnek megfelelően fog cselekedni, hogy fenntartsa a gazdaság növekedését. Kifejtette, hogy a tavalyi év közepe óta romlottak a globális növekedés kilátásai. A kereskedelempolitikai bizonytalanságok a jelek szerint szerepet játszanak a globális növekedés lassulásában, valamint a feldolgozóipar és a tőkeberuházások gyengülésében az Egyesült Államokban.

Powell beszédének elhangzása után Trump elnök - aki már drasztikus, 1 százalékpontos kamatcsökkentést sürget hetek óta - ugyancsak a Twitteren élesen támadta a Fedet és elnökét, mondván, hogy a Fed "nagyon gyenge", nem csinál semmit. "Az egyetlen kérdésem az, hogy ki a nagyobb ellenségünk, Jay Powell vagy Hszi elnök?" - írta Trump a Fed és Kína elnöke között párhuzamot vonva.

A New York-i tőzsdeindexek meredek esésre váltottak az amerikai elnök tweetjei után, a Dow Jones ipari átlag már 1,83 százalékos, az S&P 500-as index 1,94 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,31 százalékos mínuszban állt közép-európai idő szerint este hat órakor.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is zuhan. A legközelebbi, októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,17 százalékos mínuszban, 58,62 dolláron, a WTI pedig 3,20 százalékos veszteségben, 53,58 dolláron forgott péntek kora este.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 1,94 százalékkal, 1537,75 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1146 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon este hat órakor, 0,61 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!