A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,06 pontos, 1 százalékos emelkedéssel, 34 099,9 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a múlt csütörtöki záráshoz képest - összesített az MTI.

A pozitívabb járványügyi híreknek és a gazdaságok fokozatos újranyitásának hírére optimista hangulatban kezdték a hetet a tőzsdék, emellett hajnalban egy erős kínai kereskedelmi adat is érkezett, ami ugyancsak felhajtó erő volt - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője

A tőzsdei kereskedést kedden délelőtt a kereskedési rendszer meghibásodása miatt állították le, és 14 óra 30 perctől állították vissza az azonnali és a derivatív piacon. A BÉT az MTI megkeresésére közölte: a Budapesti Értektőzsde, a régió számos másik tőzsdéjéhez hasonlóan ugyanazt a kereskedési rendszert használja, amelyet a Deutsche Börse üzemeltet. Ebben a rendszerben történt a hiba, amely a kereskedés leállását eredményezte a régió több tőzsdéjén is. A pontos ok feltárásának érdekében folyamatosan egyeztetnek a szolgáltatóval. A Xetra T7 rendszert használja a budapesti mellett a bécsi, a zágrábi, a ljubljanai, a szófiai, a máltai és a prágai tőzsde is.

A Mol 146 forinttal, 7,14 százalékkal 2190 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8900 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,23 százalékkal 366 forintra emelkedett, forgalma 125,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,3 százalékkal 6575 forintra csökkent, forgalmuk 944,2 millió forintot ért el.

A BUMIX 3331,74,21 ponton zárt kedden, ez 6,69 pontos, 0,2 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A befektetők arra figyelnek, hogy az egyes európai országok milyen stratégiával készülnek a koronavírus-járvány utáni időkre - írta az MTI.

Londonban az FTSE-100 mutató 0,82 százalékos, Milánóban pedig az FTSE MIB index 0,36 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A frankfurti DAX-index viszont 1,25 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,38 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,54 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,59 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,69 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,86 százalékkal kúszott feljebb.

Az európai országok, köztük a járvány által leginkább sújtott Olaszország és Spanyolország, az új megbetegedések és halálesetek számának csökkenésével párhuzamosan immár azt vizsgálják, hogy a kórokozó terjedését fékező szigorú intézkedések közül melyeket oldjanak fel. Spanyolországban hétfőtől újra működhetnek egyes építőipari és feldolgozóipari vállalatok, Olaszországban pedig keddtől engedélyezték meghatározott vállalkozások újraindítását.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,82 százalékos, az S&P 500-as index 2,20 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,93 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára zuhan. A jelek szerint a befektetők nem hiszik el, hogy a nagy olajexportáló országok által a hét végén elfogadott 9,7 millió hordós kitermeléscsökkentés elég lesz a piaci egyensúly megteremtéséhez, miközben a keresletet lefelé nyomja a koronavírus-járvány.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 5,99 százalékos mínuszban, 29,84 dolláron, míg a májusi szállítású WTI 5,98 százalékos veszteségben, 21,07 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,24 százalékkal, 1735,34 dollárra, míg a júniusi szállítású aranyé 0,36 százalékkal 1767,75 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0967 dollárt adtak, 0,49 százalékkal drágult az euró.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!