FHB: 1,1 milliárd forint konszolidált adózott nyereség az első negyedévben

Az FHB Csoport 1,145 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el 2014 első negyedévében. Az eredmény javulása az előző negyedévekhez hasonlóan a nettó kamatbevételek, valamint a díj és jutalékbevételek növekedésének köszönhető, továbbra is visszafogott költségszint mellett - derül ki az FHB Jelzálogbank Nyrt. BÉT honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből.
MTI, 2014. május 15. csütörtök, 19:46
Fotó: Napi.hu

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült beszámoló szerint az adózott eredmény banki különadó nélkül 1,852 milliárd forint, míg az egyéb rendkívüli tételektől - pénzügyi tranzakciós illeték, árfolyamvédelmi programhoz kapcsolódó veszteségek - megtisztítva meghaladja a 2 milliárd forintot. Az első negyedévi konszolidált eredményhez a társult vállalkozások teljesítménye 401 millió forinttal járult hozzá.

Az eredmény összetevői közül a nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 34 millió forinttal, az egy évvel korábbihoz képest több mint 22 százalékkal emelkedett és meghaladta az 5,2 milliárd forintot. A nettó kamatmarzs 2,78 százalék volt, az előző negyedévinél 7 bázisponttal, az egy évvel ezelőttinél 41 bázisponttal magasabb.

A nettó díj- és jutalékbevételek összege a tranzakciós illetéktől megtisztítva 36,5 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg az előző negyedévhez képest 1,4 százalékkal nőtt.

A működési költségek összege - a 2014-től az egyéb ráfordítások között kimutatott fizetett tranzakciós illeték és hitelintézeti járadék nélkül - 3,8 milliárd forint volt az első negyedévben, ami azonos az előző negyedévivel, míg 2013. első negyedévéhez képest 4 százalékkal mérséklődött.

Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege 2014. március 31-én 789,3 milliárd forint volt, 11 százalékkal, mintegy 79 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál és 52 milliárd forinttal, 7 százalékkal haladja meg az előző negyedév végit.

A mérlegfőösszeg növekedését alapvetően a forrásoldal bővülése határozta meg: az előző negyedév végéhez képest a kibocsátott értékpapírok és a betétek állománya is 9,6 százalékkal bővült.

Az FHB Jelzálogbank 2014 első negyedévében összesen 5,3 milliárd forintnyi forrást vont be, ebből a fedezetlen kötvény kibocsátás 2,3 milliárd forint, a jelzáloglevél pedig 3 milliárd forint volt. 2014 első negyedévében összesen 5,7 milliárd forint fedezetlen kötvény járt le. Visszavásárlás ebben az időszakban nem volt.

A betétek állománya egy év alatt több mint 100 milliárd forinttal bővült, ennek több mint 60 százaléka a vállalati üzletághoz köthető. Az első negyedévben a lakossági betétek növekedésének túlnyomó része a postai betétgyűjtésből származott.

A hitelek állománya március 31-én 366 milliárd forint volt, ami 3,4 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, azonban 2013. december 31-éhez képest közel 8 milliárd forinttal (2,2 százalékkal) nőtt.

Az állománybővülés legnagyobb része a vállalati hitelek növekedéséből adódik, a lakossági hitelek esetében - az éves összehasonlításban közel 63 százalékkal emelkedő folyósítás ellenére, amelyen belül a támogatott hitelek aránya meghaladta a 37 százalékot - az állomány a negyedév során stagnált, míg egy év alatt 7,6 százalékkal, mintegy 23 milliárd forinttal csökkent.

A hitelportfólió minősége kis mértékben javult, az NPL arány az első negyedév végére 20,2 százalékra mérséklődött, a problémás portfólió fedezettsége kis növekedéssel elérte az 53 százalékot.

Az árfolyamvédelmi programba szerződött ügyfelek száma a negyedév során 644-gyel nőtt és elérte a 8600-at. A Nemzeti Eszközkezelő részére a negyedév során újabb 115 ingatlant ajánlott fel a bankcsoport, az annak történő értékesítés miatt 230 ügyletet zártak, melyek együttes követelésállománya mintegy 1 milliárd forint volt.

Az FHB a mérlegzárást követő események között beszámol arról, hogy az MNB május 9-én kelt határozatával engedélyezte, hogy az FHB Jelzálogbankkal szoros kapcsolatban álló Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási (MATAK) Zrt. 50 százalékot elérő mértékű közvetlen, az FHB pedig a MATAK Zrt.-n keresztül 10 százalékot elérő, de 20 százalékot el nem érő mértékű közvetett befolyásoló részesedést szerezzen a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben részvény-adásvétel útján. A tranzakció lezárására várhatóan még 2014 első fél évében sor kerül a jelentés szerint.

Az FHB részvényeivel a BÉT Prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 922 forint volt. Az elmúlt egy évben az FHB részvények legmagasabb árfolyama 1027 forint, a legalacsonyabb 305 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antonchigurs, 2014.05.15 20:16

Hajrá FHB!
Már akinek van-:))))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html