A fejlesztéshez már minden készen áll, a végső döntést pedig a finomított termékek piacának feltételei függvényében hozzák majd meg - idézte a Bloomberg a vezetőnek a londoni World Oil Forumon elhangzott szavait. A finomítói profitmargin ugyan az üzemanyagok iránti kereslet megcsappanásával szintén csökkent, de Kelet-Európában továbbra is bővül a piac, ha kisebb ütemben is - mondta Áldott. A Mol százhalombattai finomítója mellett rendelkezik a Slovnaft pozsonyi és egy mantovai finomítóval is, valamint az INA két horvátországi üzemét is irányítja. A Mol azt tervezi, hogy e két utóbbiban megszünteti a kéntartalmú olajszármazékok előállítását, és a többi finomítójával együtt a könnyebb üzemanyagok felé fordítja azokat - közölte az igazgató. A Mol ezen kívül 2011-ben indítja el szíria gázprojektjét - tette hozzá Áldott Zoltán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!