A Magyar Telekom az alábbi tájékoztatást tette közzé peres ügyeiről ma a BÉT honlapján:


„A Magyar Telekom, Magyarország vezető távközlési szolgáltatója az alábbiakban tájékoztatja részvényeseit az egyes pereiben történt fejleményekről.


Mint azt 2010 májusában közzétettük, két magyar kisrészvényes keresetet adott be a Társaság ellen, és kérte a Fővárosi Bíróságtól a Társaság 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság ebben az ügyben korábban elrendelte a Társaság 2008. április 25-i éves rendes közgyűlésén hozott, a Fővárosi Bíróság 2009. május 13-án kelt ítéletével hatályon kívül helyezett határozatokkal kapcsolatos közgyűlési határozatok végrehajtásának felfüggesztését. A Fővárosi Bíróság 2010. október 29-én kihirdetett végzésével a végrehajtás felfüggesztése megszűnt. A Fővárosi Bíróság szintén 2010. október 29-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a kisrészvényesek keresetét elutasította.


Mint azt 2010 májusában közzétettük, egy másik kisrészvényes is keresetet adott be a Társaság ellen, és kérte a Fővárosi Bíróságtól a Társaság 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott egyes közgyűlési határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság a 2010. október 29-én kihirdetett elsőfokú végzésében a pert megszüntette, mert a felperes a keresetétől elállt.


Mivel a fent említett elsőfokú ítélet és permegszüntető végzés még nem jogerős, nem zárható ki teljesen, hogy a Társaságnak ezen perekkel kapcsolatban további társasági jogi lépéseket kell tennie. Nem tudjuk egyértelműen kijelenteni továbbá, hogy ezen ügynek nem lesz egyéb, jelenleg előre nem látható hátrányos hatása a Társaságra.

Mint azt 2008 májusában közzétettük, a Társaság ellen 2008-ban kereset indult a Társaság telefonos ügyfélszolgálati központjainak üzemeltetésére szóló szerződések Társaság általi felmondása miatt. Ezen per felperesei többek között a fent, az első bekezdésben említett két kisrészvényes érdekkörébe tartozó társaságok. Az ügyben a Fővárosi Bíróság a 2010. október 28-án kelt elsőfokú közbenső ítéletében többek között megállapította a Társaság felelősségét az említett szerződések megszüntetésével összefüggésében, ugyanakkor a követelés összegszerűségével kapcsolatban nem hozott döntést. A Társaság szerint a kereset megalapozatlan, és a Társaság a közbenső ítélet ellen fellebbezni kíván. Amennyiben a fellebbezés ellenére a Társaság felelősségét megállapító döntés jogerőre emelkedik, a per az összegszerűségre vonatkozóan folytatódhat."- szól a közlemény.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!