Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság cikke.

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe március közepe óta halad felfelé ugyanabban az emelkedő csatornában. A csatorna viszonylag széles (1000-1200 pont), így a kedvező trenden belül is jelentős mozgástér nyílik korrekciókra. Egy ilyen korrekció zajlik jelenleg is. A tegnapi kereskedés során az index betöltötte az április 8-i és 9-i kereskedési nap között hagyott rést, és ennek alsó széle felett zárt. Amennyiben ez ma is megerősítést nyer, akkor ismét arra számíthatunk, hogy a BUX index újra megközelíti a legutóbbi csúcsot 13 000 pont közelében.

Amennyiben viszont 12 335 alatti zárást látunk, a csökkenés 11 600 pont közelébe folytatódhat. Ez azonban egyúttal a trend megtörésének is jele lenne. További korrekciót valószínűsít, hogy az április 2-i és 3-i kereskedési napot jelképező gyertyák között is rés maradt (11 296-11 441). A jelenlegi helyzet inkább egy korrekció megvalósulását erősíti.

A Mol-papírok kurzusa harmadjára sem tudott megbirkózni a 11 600-as árszinttel. A kialakult kettős csúcs alapján arra számítunk, hogy az árfolyam 9800 forint közelébe korrigál, elsősorban akkor, ha a következő napokban 10 600 forint alatti zárásokat tapasztalunk. Ezt a forgatókönyvet abban az esetben vizsgálnánk felül, amennyiben az olajpapírok árfolyama két egymást követő napon 11 600 fölötti zárásokat produkál.

Az OTP árfolyama nemcsak a 2300 forint közelében húzódó rést, de az október végén indult csökkenő trendvonalat is sikerrel átlépte. A trendcsatorna, amelyben az árfolyam mozog, itt is viszonylag széles (600 forint), tehát a trenden belül is jelentős korrekciót enged meg. A következő napok várhatóan egy ilyen korrekciót hoznak majd. Ennek során a kurzus ismét tesztelni fogja a 2300 közelében lévő támaszszintet.

Sikeres teszt esetén - vagyis amikor az árfolyam az említett szint felett tud zárni - újabb emelkedést valószínűsítünk 2900 forint közelébe. Amennyiben a teszt sikertelen lesz, az egyben az emelkedő trend megtörését is jelenti. Ekkor az árfolyam várhatóan betölti a 2000 forint közelében hagyott rést. További emelkedést, vagyis az előbb leírtak felülvizsgálatát, 2700 forint feletti zárások nyomán tartunk elképzelhetőnek.

A vezető gyógyszergyár papírjai megközelítették az eddigi emelkedést támogató trendcsatorna alsó szélét. Amennyiben 26 500 forint alatti zárásokat produkálnak a Richter részvényei a következő kereskedési napok közül kettőn egymás után, akkor a trend megszakadásával kell számolnunk, és azzal, hogy az árfolyam ismét 25 000 forint közelébe csökken. További lefelé húzó tényező az emelkedés megindulásakor a 23 000 és 23 330 között hagyott, úgynevezett szökési rés is.

Amennyiben a trend ép marad, akkor az árfolyam ismét a 29 000 forintnál lévő legutóbbi csúcs "bevételére" indul. A kisebbik gyógyszergyár részvényeinek árfolyama az elmúlt két hétben sikeresen visszakapaszkodott a tavaly októberben indult emelkedés trendjére. A trend az árfolyamot ismét 12 000 forint közelébe tereli. Az emelkedő trend és a 12 200-as árszint olyan háromszöget alkot, melynek a talpa néz felfelé. Amennyiben az árfolyam továbbra is a háromszög területén mozog, akkor azt valószínűsíthetjük, hogy az árfolyam 12 900 forint közelébe emelkedhet. Ezt a célértéket a háromszög magasságából becsülhetjük meg. Forgatókönyvünket 11 340 alatti zárások nyomán vizsgálnánk felül, ekkor ugyanis az árfolyam 11 500 forint közelébe esik vissza.

Háda Bálint

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!