Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 19 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 14 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 15 ponttal eshet a nyitásban, miután hétfőn is estek az indexek.

Az alaphangulatot továbbra is meghatározza, hogy Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, május 10-tól 10 százalékról 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importárura kivetett pótvám mértékét, mert túl lassan haladnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés kedden.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,55 százalékos mínuszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,29 százalékos pluszban zárt. A dél-koreai Kospi 1,05 százalékos mínuszban állt húsz perccel zárás előtt.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,42 százalékos mínuszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont 0,91 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,12 nyereséget mutatott ugyanekkor.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,15 százalékkal 530,92 pontra emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,01 százalékos mínuszban, 71,23 dolláron, a júniusi szállítású WTI viszont 0,22 százalékos pluszban, 62,39 dolláron forgott kedd reggel nyolc órakor.

Hétfőn veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 1,01 százalékkal, 12 286,88 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,18 százalékkal, 5483,52 pontra esett. Milánóban 1,63 százalékkal, Madridban pedig 0,84 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A londoni értéktőzsde zárva tartott. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,88 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,94 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,13 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!