Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Hina kérdésére, miszerint ez egyértelmű megerősítése-e annak, hogy folytatódnak pénteken a tárgyalások, a miniszter azt mondta, akkor kellene lennie egy találkozónak, de hozzátette, hogy a magyar tárgyalófél még nem erősítette meg a részvételét.

"Meghívtam a kollégáimat Magyarországról, hogy jöjjenek el pénteken, hogy tovább folytathassuk a beszélgetésünket. Az volt az első találkozó végeredménye, hogy a következő találkozón meg fogjuk vitatni az irányítói jogok kérdését. Sajnos a magyar fél lecserélte a főtárgyalóját. Pénteken majd meglátjuk, hogy Magyarország változtatott-e álláspontján" - mondta Vrdoljak a hírügynökségnek.

A Mol tárgyalódelegációját Csányi Sándor, a Mol igazgatósági alelnöke vezette, de lemondott a delegáció vezetéséről. Csányi helyét a Mol Nyrt. vezetőségéből Molnár József és Világi Oszkár vette át, és továbbra is tagja a delegációnak Áldott Zoltán, az INA igazgatósági elnöke.

A horvát kormány és a Mol között szeptemberben kezdődtek tárgyalások a horvát INA olajvállalat irányításáról. A megkezdett tárgyalásoknak október végén kellett volna folytatódniuk, a horvát fél azonban a találkozó elhalasztását kérte, mert megváltozott a magyar tárgyalócsoport összetétele és módosították a tárgyalások témáját is.

A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam szerint a Mol nem hajtotta végre egyes fejlesztési ígéreteit az INA-val kapcsolatban, míg a magyar olajtársaság szerint a horvát állam szegte meg korábbi szerződéses kötelezettségeit, ezzel kárt okozva a Mol részvényeseinek.

Ivan Vrdoljak szerint elképzelhető, hogy egyes 2009-es szerződések kapcsán nemzetközi döntőbírósághoz fordulhatnak a felek, de személy szerint a minisztert most jobban érdekli az INA jövője. Elmondta, hogy még bírósági eljárás folyik Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ellen, ami befolyásolja a korábbi szerződéseket.

Vrdoljak szerint ezekben a szerződésekben szereplő üzleti kapcsolatok "törvénytelen cselekedeteken alapulnak". Továbbá a miniszter szerint a magyarok álláspontja az, hogy mivel ők alkotják az igazgatótanácsot, és ők felelősek a részvényesek fele, ezért ezeket a szerződéseket "ki kell használni, amint lehet".

A horvát állam és a Mol között tovább élezte a helyzetet, hogy Zágráb európai elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, aki az Interpol vörös listájára is felkerült. A gyanú szerint Hernádi 10 millió euró kenőpénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek azért, hogy az INA irányítási jogai a Molhoz kerüljenek.

Ivan Vrdoljak kérdésre még azt is elmondta, hogy szerinte az év első kilenc hónapjában az INA-nak sokkal jobb üzleti eredményt kellett volna elérnie. A horvát hírügynökség adatai szerint az INA árbevétele 2013 első kilenc hónapjában 20,8 milliárd horvát kuna volt, 8 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, míg a nyereség 59 százalékos eséssel 386 millió kunára csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!