Az amerikai börzék a Presidents' Day miatt ma egész nap zárva tartanak. A múlt pénteki kereskedés során eltérő teljesítményt nyújtottak a tengerentúli indexek. A Dow Jones emelkedni tudott, míg az S&P-500 és a Nasdaq veszített az értékéből.

A múlt péntek egyik nyertese volt a Burger King Holdings. A gyorsétterem-lánc közzétette egyszeri tételektől megtisztított, negyedik negyedéves eredményét, ami részvényeként 0,23 dollárt tesz ki, ezzel a vállalat 8 centtel meghaladta az elemzői várakozásokat. Az árbevétel 2012-ben 3,2 százalékkal emelkedett.

A CBS médiavállalat negyedik negyedéves gyorsjelentésében 0,64 dolláros részvényenkénti eredményt tett közzé pénteken, ami 4 centtel alulmúlta az elemzői várakozásokat.

A világ gazdasági nagyhatalmainak vezetői szerint az árfolyamok manipulálása káros, és nem kívánatos. Az árfolyamoknak szabadon kell mozogniuk - nyilatkozta Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter Moszkvában. A nyilatkozat ellenére nem kapott kiemelt figyelmet a japán kormány és a jegybank tevékenysége, így folytatódhatott az ázsiai ország piacain a rali. A kínai börzék egy hetes szünet után nem tudtak érdemi mozgást produkálni a mai kereskedésben, szerény mínuszban fejezték be a napot.

A japán nagybankok kiemelkedően teljesítettek a kereskedés során. A Mizuho Financial Group és a Mitsubishi UFJ Financial Group papírjai is közel 5 százalékot erősödtek.

A jen gyengülésével párhuzamosan erősödni tudtak az export szektorban tevékenykedő vállalatok. A Fuji Heavy Industries és a Toshiba is több mint 2 százalékkal került feljebb.

Szépíthet Európa

A vezető nyugat-európai börzék egyaránt gyengén teljesítettek múlt pénteken, az FTSE-100 kivételével a negatív tartományban zártak. A határidős vezető európai benchmarkok a záróáruk közelében tartózkodnak, a DAX határidős index enyhe pozitív nyitás vetít előre.

Az Eni pénteken közzétette negyedik negyedéves jelentését, amiben 4,96 milliárd eurós profitról számolt be, amivel jelentősen meghaladta az elemzők által várt 4,42 milliárd eurót. Az egyszeri tételektől megtisztított eredmény azonban alulmúlta a várakozásokat, 1,6 milliárd euró helyett csak 1,52 milliárd eurót ért el a társaság ezen a soron.

Franciaország legnagyobb elektronikai kiskereskedelmi lánca, a Darty Plc nagyot zuhant a pénteki kereskedésben miután a vállalat bejelentésére, eredménye valószínűleg nem fog megfelelni az elemzői várakozásoknak.

Az amerikai szünnap és a makroadatok hiányának következtében csendes napra számíthatunk. Az egyetlen említésre érdemes esemény Mario Draghi ma délelőtt tartandó beszéde lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!