Fontos bejelentés jött az állampapírokról - záródnak az ajtók!

A jelenleg kapható Prémium Magyar Állampapír értékesítését több más lakossági papíréval együtt a jövő hét csütörtökön lezárja az ÁKK. A háttérben technikai okok állnak: a kamatadómentesség, emiatt új sorozatok jöhetnek.
Herman Bernadett, 2019. május 20. hétfő, 14:52
Fotó: Napi.hu

Minden hosszú lakossági állampapír értékesítését lezárja az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) május 30-án - derül ki az intézmény honlapján megjelent tájékoztatókból. A kisbefektetőknek feltehetően a legjobban a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) piacról történő kivonása fájhatna, az inflációt követő kötvényből ugyanis az idei első negyedévben is csaknem 92 milliárd forint volt a nettó kibocsátás. Aggódni azonban nem kell, az ÁKK közlése szerint az egész hátterében az áll, hogy a kamatadómentesség június 1-jei bevezetése miatt új sorozatokra van szükség

PMÁP-ból kétfélét értékesít a jövő hét végéig az ÁKK, a hároméves futamidejű értékpapír 1,4 százalékos kamatprémiumot fizet az infláció fölött, az ötéves pedig 1,7 százalékosat. A hároméves PMÁP mostani kamata így évente 4,2, az ötévesé 4,5 százalék. Ez olyannyira vonzó, hogy mindkét állampapírból volt már rábocsátás, az eredetileg 100 milliárd forintos kibocsátási mennyiséget 200 milliárdra emelte az ÁKK mindkét állampapírnál.

A fő konkurens a PMÁP

Kamata alapján a PMÁP lehet az új állampapír fő konkurense. Az ötéves nemzeti kötvény 3,5 százalékos kamattal debütál, amelyet a tervek szerint fokozatosan, a futamidő végéig 6 százalékosra emelnek, így jön ki a 4,95 százalék körüli átlagkamat. Ha viszont az infláció magas marad, vagy emelkedik, akkor sokan dönthetnek úgy, hogy a PMÁP-ot választják.

A másik konkurens, ami veszélyeztetheti a nemzeti kötvény értékesítési eredményét a Kétéves Magyar Állampapír (2MÁP) lehet. Az első félévben a nettó értékesítés ebből a kötvényből csaknem 65 milliárd forint volt. Korábban egy háttérbeszélgetésen esett már szó arról, hogy ezt az értékpapírt megszüntetik, amikor elindul a nemzeti kötvény.

A BMÁP eddig sem fogyott

Az eseményen a Féléves Magyar Állampapír (FMÁP), a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) és a Kincstári Takarékjegy Plusz (KTJ+) megszüntetéséről is beszéltek. Ezek közül az elsőt még viszonylag nagyobb mennyiségben vásárolják a mai napig, a BMÁP viszont jóformán eladhatatlan.

Az egyéves diszkontkincstárjegyek hozamához igazított kamatozású BMÁP az alacsony kamatkörnyezetben tíz éves futamidő mellett is mindössze 3,38 százalékot fizet a jelenlegi kamatperiódusban, alig valamivel többet, mint az intézmények számára is elérhető tízéves magyar államkötvény.

A postán kapható, kinyomtatott KTJ dematerializált megfelelője, a KTJ+ sem lett a befektetők kedvence, az állomány hónapról hónapra csökken. 2017 elején még 124 milliárd körül volt a KTJ+ állománya, az idén március végén már csak 93 milliárd forint volt. A kinyomtatott KTJ-k volumene ezzel szemben folyamatosan nő.

Eurós lakossági papír sem lesz

A Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP) értékesítését is lezárja az ÁKK május 30-án. A PEMÁP-ot egyébként május 31-ig lehetett volna eredetileg megvásárolni, vagyis csupán egy nappal rövidült meg az értékesítés ideje. Ugyanígy eredetileg május 31-én zárult volna le az értékesítés a BMÁP-oknál és a 2MÁP-nál is, vagyis az ÁKK csak egy napot rövidített a határidőkön, vagyis igazán komoly változás csak a PMÁP-nál van.

Az eurós lakossági állampapír is kedvelt befektetés volt az első negyedévben. A kisbefektetők több mint 14 milliárd forintnyi új megtakarításból vásároltak PEMÁP-ot, az állomány ezzel csaknem 140 milliárd forintra hízott.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK