A novemberi hazai külkereskedelmi mérleg adat nem lett túl fényes, azonban a hiánycél államháztartási szinten teljesülhet, így összességében kiegyenlítettek makrofronton a hatások a forint szempontjából. Ennek megfelelően az euróval szembeni árfolyama a forintnak a 291-293 sávban mozgott szerda reggelig.

A lengyel jegybank minimális kamatvágást hajtott végre szerdán, de ennek sem volt nagy hatása a régiós devizákra mert a piaci szereplők számítottak a lépésre. Igazi iránymutatást így a nemzetközi piacok adtak, ahol az elmúlt két nap után kisebb javulás következett be. Ennek hatására napközben megpróbálta áttörni a 290-es szintet a forint árfolyama, de ez csak pillanatokra sikerült. A nap végén azonban a pluszban nyitó amerikai indexek újabb lökést adtak a forintnak, amely úgy tűnik határozottan áttörte a 290-es szintet, és talán elhagyhatja a 291-293 közötti sávot.

A csütörtöki ECB ülés előtt teljes csend honol viszont az euró/dollár keresztárfolyamban, amit még Franciaország leminősítéséről szóló pletyka sem tudott jelentősebben megmozgatni. az árfolyam megmaradt ugyanis az 1,30 és 1,31 közötti sávjában. A dollárral szemben így egy forint 222 egységbe került.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!