Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Dow végül 0,2 százalékra szelídült veszteséggel 13 173 ponton zárt, a Nasdaq Composite 0,2 százalékkal 3074 pontra kúszott fel, míg az S&P-500 1413-as záróértéke gyakorlatilag megegyezett a keddivel.

A befektetőket az derítette jobb kedvre, hogy Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) július 31-én és augusztus 1-jén tartott ülésének szerdán este közzétett jegyzőkönyve a testület növekvő hajlandóságát mutatja újabb gazdaságösztönző intézkedések meghozatalára, azaz a kvantitatív lazítás harmadik körének, a QE3 beindítására.

A dokumentumból kiderül, hogy a nyíltpiaci bizottság tagjai a gazdasági helyzet vontatott javulására számítanak. A többség megítélése szerint a Fed korábbi kötvényvásárlásai kedvező gazdasági hatást fejtettek ki és javítottak a foglalkoztatási helyzeten, ezért további hasonló intézkedéseket tartanak indokoltnak "meglehetősen hamar", amennyiben a gazdasági növekedés ütemében nem következik be "számottevő mértékű" javulás.

Miközben a Fed előző ülésén "csak néhány" tag tartott szükségesnek újabb ösztönző lépéseket, a mostani jegyzőkönyv a gazdaságösztönző jegybanki eszközök alkalmazásának növekvő támogatásáról tanúskodik. Egy újabb kötvényvásárlási program előnyei mellett a többség szerint már eltörpülnek annak hátrányai. Néhány tag megítélése szerint a mennyiségi monetáris enyhítés akár az üzleti és a fogyasztói bizalom alakulására is áldásos hatással lehet.

Az ülésen szóba került az alacsonykamat-politika folytatása határidejének kiterjesztése 2014-en túlra is. A Fed korábban a kivételesen alacsony kamatok "legalább 2014 végéig történő fenntartása" megfogalmazást alkalmazta.

A gazdasági növekedésre ható bizonytalansági tényezőket elsősorban az euróválságnak, valamint a kiadáskorlátozó amerikai politikának tulajdonítja a jegyzőkönyv, amely szerint az euróövezeti helyzet romlása és az amerikai megszorítások kockázatot jelentenek az amerikai gazdaságra nézve.

A bizottság a lakáseladások és -építések fokozatos javulását, a munkanélküliség lassú ütemű csökkenését várja. A gazdasági növekedés üteme az elkövetkező egy-két negyedévben még visszafogott mértékű lesz, majd fokozatosan javulni kezd a bizottság megállapítása szerint.

Összességében a jegyzőkönyv megállapítja, hogy az Egyesült Államok gazdasági aktivitása lényegesen nem javult az első félévben, a foglalkoztatás csak vontatott mértékben növekedett, ugyanakkor a munkanélküliség magas szinten stagnált. A lakossági kiadások növekedtek ugyan, de a korábbinál lassúbb ütemben. A javulás némi jelei ellenére a lakásépítések stagnáltak. Az infláció mérséklődött az év elejéhez képest, főként a nyersolaj- és az üzemanyagárak csökkenése miatt. A hosszú távú inflációs kilátásokat a FOMC stabilnak ítélte meg.

A FOMC július 31-augusztus 1-jei ülésén a 12 tagból 11 szavazott a kamattartás mellett. A döntést követő tájékoztatón a Fed már jelezte hajlandóságát gazdaságösztönző célú intézkedések megtételére, ugyanakkor semmilyen konkrét intézkedésről nem tett említést.

Visszatérve a szerdai tőzsdei történésekre, napközben a befektetőket nem derítette jobb kedvre, hogy júliusban a vártnál kevésbé élénkült a használtlakás-piaci forgalom az Egyesült Államokban, de negatívan hatottak a görög helyzettel és egyben az eurózónával kapcsolatos bizonytalanságok is. Olli Rehn uniós pénzügyi biztos arról beszélt, hogy október előtt nem születik döntés az Athénnak szánt nemzetközi hitelek folyósításáról, Angela Merkel német kancellár pedig azt jelezte, hogy a görög kormányfővel folytatandó pénteki berlini tárgyaláson nem fog döntést hozni arról a görög kérésről, hogy két évvel hosszabbítsák meg a deficit lefaragására adott időt.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!