Fordulat az USA-ban

Mínuszokkal indult a kereskedés a tengerentúlon, de a nap végére a főbb mutatóknak sikerült ledolgozniuk a veszteségeket és nyereségbe fordultak.
Szabó Zsuzsanna, 2018. április 4. szerda, 22:55
Fotó: Shutterstock

A Dow szerda este 1, az S&P 500 1,2, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos nyereségben zárt a nap végén.

Az MTI szerint a Dow Jones napi mélypontján több mint 500 pontos mínuszban is járt az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi feszültségek miatt felerősödött aggodalmak hatására. Peking hasonló lépéssel vágott vissza az 50 milliárd dollár értékű kínai termékekre javasolt amerikai pótvámok miatt, így a szójababtól kezdve a repülőkön, autókon, marhahúson át a vegyipari árukig több mint százféle amerikai importcikkre vetne ki 25 százalékos vámot. A technológiai termékek túlnyomó része, a mobiltelefonoktól kezdve a számítógépekig, kivételt képeznek.

Emellett még van idő tárgyalásokra is, mivel Washington 60 napot hagyott a nyilvános egyeztetésekre, mielőtt véglegesítené a listát. A jelek szerint a piacok kedvezően fogadták azt is, hogy Kína az amerikai intézkedések hatályba léptetésétől tette függővé válaszlépéseinek megtételét.

Elemzők szerint a piacok a kezdet kezdetén túlreagálták az eseményeket, attól tartva, hogy tovább szélesedik a konfliktus.

"A piac visszalépett. A jó hír az, hogy Kína nem fokozta a bosszút. Minden egyes dollárt visszavettek, ez tisztességes és kiegyensúlyozott válasz" - vélte Art Hogan, a B. Riley FBR nevű bostoni befektetési bank vezető elemzője.

Egy euróért 1,2284 dollárt adtak fél nyolckor, 0,11 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A japán jenhez képest 0,08 százalékot veszített értékéből a dollár, 106,53 jenen forgott. A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 0,10 százalékkal, 89,76 pontra esett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,59 százalékos veszteségben, 67,72 dolláron állt, míg a májusi szállítású WTI 0,50 százalékos mínuszban, 63,19 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,21 százalékkal, 1340,10 dollárra nőtt.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK