A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szigorítása ugyan visszahúzta a forintot a szakadék széléről kedden, de érdemben nem erősödött a magyar fizetőeszköz. Az euró/forint árfolyam szerdán már ismét 361 fölé ugrott, csütörtökön azonban valamelyest javult a helyzet, 360 forint alá került az euró ára. 

Kedden az MNB a nagyobb, 30 bázispontost lépést választotta, amit a szeptemberi inflációs jelentést követően vizsgálhat felül. "A lépés meg is tette hatását a forint piacán, ami erre jelentősebbet erősödött, de valljuk meg, hogy ez sovány vigasz, hiszen a magyar fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama továbbra is az elmúlt időszak kereskedési sávjának gyenge oldalán van" - közölte az Erste Befektetési Zrt. 

"Nem sokáig segítette a forint erősödését a jegybank keddi, vártnál nagyobb kamatemelése: tegnap már a régiós devizákat alulteljesítve az euróval szemben a 361- es szintig gyengült a hazai deviza, majd 360,39-en zárt" - tette ehhez hozzá az OTP elemzési központja. 

A forint az elmúlt hetekben a többi kelet-közép-európai fizetőeszközhöz képest is gyenge volt, ennek az oka a szakértők szerint a Brüsszellel folyó vita az úgynevezett pedofil-törvényről, amely miatt csúszhat Magyarország helyreállítási tervének elfogadása és ezzel együtt az uniótól érkező források folyósítása. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!